Megszakította ötmeccses vereségsorozatát a KOMETA KKK

2022. 12. 19., hétfő, 07:41

Az együttes vasárnap este a Nyíregyháza otthonában nyert.

Nem úgy sikerültek az utóbbi mérkőzések, ahogy arra előzetesen számítottak a KKK-nál, ezért a klub úgy döntött, változtat: szerződést bontott Dayon Griffinnel és a helyére Isiah Brown személyében egy klasszikus irányítót szerződtetett. Az amerikai karmester papírjait el tudták intézni, így pályára léphetett a Hübner Nyíregyháza elleni nagyon fontos idegenbeli összecsapáson. Igaz a mérkőzés előtt nem sokkal rosszul lett, vélhetően gyomorrontást kapott, ám ennek ellenére is vállalta a játékot.

A delfinek.hu tudósítása szerint finom szólva sem kezdte jól a mérkőzést a Kaposvár, és ezt nemcsak a sok kapott és a kevés dobott pont, hanem a rengeteg hiba is bizonyította. Tíz perc alatt hat labdát adtott el a KKK, azaz ennyivel több támadási esélyt adtak ellenfelüknek, és egyetlen asszisztjuk sem volt.

A második negyedben fokozatosan dolgozta le a hátrányunkat a Kaposvár, ám amint egyenlíthettek volna, mindig jött egy-egy rossz megoldás, vagy éppen Perry extrája, ami megakasztotta a lendületüket. A félidő utolsó támadást a KKK vezethette, ám Hughesra támadót fújtak, így hategységnyi előnnyel vonulhatott nagyszünetre a házigazda.

A térfélcsere után nagyot fordult a játék képe, elkezdtett sokkal pontosabban támadni a Kaposvár, és Perry sem tudott már annyira villogni. Gabric triplájával átvette a vezetést a KKK, majd Aris ziccere után időt kért a nyírségiek mestere. A folytatás nagy küzdelmet hozott, több kihagyott helyzet is volt mindkét oldalon, ami azt eredményezte, hogy egálról indulhatott az utolsó etap.

Mely nagy dobópárbajjal kezdődött, csak úgy záporoztak egymás után a hármasok, aztán 70-70-nél megállt a kosáreső. A Nyíregyháza mozdult el a holtpontról, miután egy szerzett labdából dobhatott könnyű ziccert Bazsó és Perry is beköszönt, ami után Ivan Rudez hívta magához együttesét. Kevesebb mint három perc volt már csak vissza a meccsből, ezért minden egyes pontnak óriási jelentősége volt.

Aris és Gabric büntetőjével egyenlített a KKK, és a lehető legjobbkor jött a horvát újabb trojkája, hiszen hatvanöt másodperccel a vége előtt ezzel a Kaposvárnál volt az előny (76-79). Perry duplával faragott a hátrányon a Nyíregyháza, majd Aris két büntetőt értékesített. Az ellentámadásban Perry hármasa leperdült a gyűrűről, Arist azonnal faultolták, a dán játékmester keze azonban nem remegett meg, így hosszú böjt után újra győzelemnek örülhetett a KKK.

Nyíregyháza Blue Sharks – Kometa Kaposvári KK 78-83 (25-16, 18-21, 16-22, 19-24)
Tippmix NB I. A csoport, 12. forduló