Hosszabbításban kapott ki a KOMETA KKK a Kecskeméttől

2022. 12. 04., vasárnap, 10:14

A rendes játékidőben közel állt a győzelemhez a Kaposvár, ám végül egyenlített a Kecskemét, majd a találkozót is megnyerte a ráadásban. A KKK-nak ez volt zsinórban a negyedik veresége.

Zsinórhban három elveszített mérkőzés után fontos rangadó várt a KOMETA KKK-ra az NB I. A csoportos férfi-kosárlabda-bajnokság 10. fordulójában. Az együttes szombat este a Kecskemét ellen igyekezett megszakítani rossz sorozatát. Nehezítette a somogyiak dolgát, hogy a Budapest Honvéd ellen kiállított Tomislav Gabric nem léphetett pályára ezen a meccsen.

A delfinek.hu tudósítása szerint a KKK úgy kezdte a mérkőzést, ahogy azt kell, Michael Hughes zsákolása után talpra ugrott a csarnok, majd a ziccere után időt kért Forray Gábor, miután három és fél perc alatt mindössze két pontot engedett ellenfelének a Kaposvár (10-2). A rövid szünet után magukra találtak a vendégek és Dramicanin 3+1-es akciójával egyenlítettek, s az első szünetre is egállal vonulhattak a felek.

A második negyed óriási taktikai csatát hozott, a csapatok kiválóan védekeztek, csak elvétve akadt egy-egy tiszta dobóhelyzet. A nagy küzdelem során Michael Hughesra fújtak egy sportszerűtlent, melyre Griffin két jó büntetővel felelt. Az etap utolsó támadását a KKK vezethette: Griffin jó kilenc méterről emelt rá egy triplát, de célt tévesztett, így a félidőben is egyenlő volt az állás.

A második félidő elején a Kaposvár pillanatok alatt hatpontos előnyre tett szert, ám elég volt egy-két elpuskázott támadás, máris ott volt a nyakukon a Kecskemét. Sok hiba csúszott ekkor mindkét együttes játékába, ám ha minimális különbséggel is, de a KKK vezetett. A lehető legjobbkor jött Puska Bence középtávolija, hiszen kicsit lenyugtatta a kedélyeket. Ennek ellenére Boriszové volt a slusszpoén, aki egy hármassal egypontos fórt szerzett a csapatának a harmadik negyed végén.

A negyedik játékrészben, ha lehet még tovább fokozódtak az izgalmak, minden egyes kosárért kőkeményen meg kellett harcolni. Ezért értek nagyon sokat Hughes és Griffin ziccerei, hiszen így a Kecskemétnek kellett futnia az eredmény után. Dramicanin két távolijával azonban fel is zárkózott gyorsan a KTE, így 61-60-ról indult az utolsó három perc. Hughes duplájára Klobucar hármasa felet. Ezt követően ismét Hughes villant, majd Townes értékesített két büntetőt (65-65).

A hajrában Krnjajski vágott be egy hármast a sarokból, mely után már csak 13 másodperc volt vissza a negyedik negyedből. Klobucar azonban nem hibázott kintről a túloldalon, így egyenlített a Kecskemét. Hét másodperc még mindig volt hátra, de Griffin ziccere kimaradt, így nem tudta megnyerni a KKK a találkozót a rendes játékidőben, maradt a döntetlen és jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban szinte már tapintani lehetett a feszültséget, a KTE egy pont előnnyel kezdhette az utolsó percet, Dranicanin pedig még kettőt hozzátett. Maradt még egy dobása a legvégén a KKK-nak, de Aris távolija leperdült a gyűrűről, így a Kecskemét 77-74-re nyert.

A Kaposvár legeredményesebb játékosa Michael Hughes volt, 24 ponttal. A KKK-nak ez volt zsinórban a negyedik veresége. Az együttes jelenleg a tabella 11. helyén áll, és legközelebb csütörtökön a Sopron csapatával játszik hazai pályán, a Városi sportcsarnokban.

KOMETA Kaposvári KK – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 74-77 (22-22, 17-17, 11-12, 18-17, 6-9) – hosszabbítás után
Tippmix NB I. A csoport, 10. forduló

Ezeket olvasta már?