Rákóczi: folytatódott a remek idegenbeli sorozat

2022. 11. 28., hétfő, 07:55

Zsámbékon is folytatódott a remek idegenbeli sorozat. A kaposvári csapat végül háromgólos sikert aratott a sereghajtó ellen az NB III. Nyugati csoportjának 19. játéknapján.

A bajnokság féltávjához érve Zsámbékon lépett pályára a kaposvári csapat, amely szerette volna tovább folytatni a remek idegenbeli sorozatát. A somogyiak a kezdettől fogva ennek tükrében futballoztak, de az első negyed órában csak a hazaiaknak volt lehetősége a gólszerzésre, azonban Zsuppán Zsuppán Donát lapos, bal alsóba tartó lövését védte Mikler Dániel.

A huszadik perctől a Rákóczi előtt adódtak a nagyobb helyzetek: előbb Pintér Norbert fejelt centikkel a kapu mellé, majd Horváth Balázs tizenhat méteres, a kapu bal oldala felé tartó lövését Terjék Ármin védte nagy bravúrral. Kaposvár folyamatosan uralta a játékot, majd a szünet előtt utolsó percben a vezetést is megszerezte. Kálmán Szilárd állította le a labdát szabadrúgáshoz a kaputól harminc méterre, s nagy erővel lőtt a jobb felsőbe (0–1).

A második félidőt jól kezdték a hazaiak, azonban, kilenc perc elteltével a kaposváriak megduplázták a vezetést, hiszen Ekker Milán beadására jól érkezett Pintér Norbert, s a bal alsóba fejelte a labdát (0–2). Tíz perc elteltével a támadó duplázni tudott, ezúttal Mayer Milántól kapott remek passzt, s a jobb alsóba gurított. A folytatásban akár szépíthettek is volna a hazaiak, de Mayer Milán a gólpassz után a gólszerzők közé is feliratkozott, így fölényessé tette a sikert. Még úgy is, hogy a zsámbékiak a ráadásban büntetőhöz jutottak, melyet Kerék László váltott gólra.

Zsámbéki SK–Kaposvári Rákóczi FC 1–4 (0–1)

Zsámbék, néző. V.: Jakab Á. (Király Zs., Domján D.).

Zsámbéki SK: Terjék – Somogyi, György B. (László D., a 73. percben), Marticsek, Sugár – Zsuppán (Mártonfi, a 86. percben), Sárközi, Orosházi, Csabafi (Tolnay, a 64. percben) – Barlangi (Bíró R., a 73. percben), Kerék. Vezetőedző: Szamosszegi Gábor.

Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. (Horváth F., a 88. percben) – Ekker (Borbély Á., a 60. percben), Gál, Harsányi D., Böndi – Horváth B., Kocsis B. – Bíró D. (Szederkényi, a 83. percben), Pintér N. (Pintér M., a 83. percben), Kálmán Sz. (Mayer Máté, a 83. percben) – Mayer Milán. Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gólszerzők: Kerék (a 93. percben – 11-esből), illetve Kálmán Sz. (a 44. percben), Pintér N. (az 54. és a 66. percben), Mayer Milán (a 82. percben).

Sárga lap: Sárközi (a 74. percben), Orosházi (a 89. percben), illetve Ekker (az 56. percben).