Nagy gólokat és döntetlent hozott a Rákóczi szombati meccse

2022. 11. 19., szombat, 18:33

Az együttes 2-2-es döntetlent játszott a Kelen SC-vel.

A Kaposvári Rákóczi szombat délután a Cseri úti pályán a Kelen SC gárdáját fogadta a labdarúgó NB III. Nyugati csoportjának 18. fordulójában. A kaposvári zöld-fehérek a felcsúti bravúros fordítás után hazai pályán is szerették volna begyűjteni a három pontot.

Ennek megfelelően támadó szellemben léptek pályára a Rákóczi labdarúgói. A rakoczifc.hu beszámolója szerint az előny már a nyolcadik percben megszülethetett volna, Mayer Milán ugyanis jól készítette le a labdát lövésre Horváth Balázsnak, de a középpályás próbálkozását blokkolták a védők. Három perccel később egy jó összjáték után Mayer Milán húsz méterről kevéssel lőtt a felső kapufa fölé, így az első negyed órában még nem tudta megszerezni a vezetést a Rákóczi, pedig a játék képe alapján megérdemelte volna.

A folytatásban is a hazaiak birtokolták többet a labdát, de a következő lehetőségre a 35. percig kellett várni, amikor Kálmán Szilárd bal alsóba tartó löketét tolta szögletre Köcse Bence kapus.

A második játékrészre fordulva sem változott a játék képe: a Rákóczi nagy mezőnyfölényben futballozott, azonban a semmiből, egy egyéni akció után megszerezte a vezetést az ellenfél. Borbély Bence ugyanis a saját térfeléről indulva nagyjából 22 méterről, középről a bal felsőbe lőtt. (0-1)

A gól után ritmust váltott a Rákóczi, még nagyobb nyomás alá helyezte a Kelent, és a helyzetek sem maradtak el. A hatvanadik percig Bíró Dominik, Kálmán Szilárd, Mayer Milán és Pintér Norbert is könnyedén egyenlíthetett volna, azonban a legnagyobb helyzetek is kimaradtak. A 64. percben azonban egy átlövés után, Horváth Balázs bombagóljával összejött az egyenlítés. (1-1)

A hajrában megváltozott a játék képe, a keleniek feladták a stabil védekezésüket, ráadásul a vendégektől Vass Benjámin szerezhetett volna gólt, azonban nyolc méterről a bal alsó mellé gurított. A nyolcvanadik percben viszont átvette a vezetést a Rákóczi: Pintér Norbert és Böndi Ádám játszott össze a bal szélen, utóbbi adott középre, ahol Mayer Milán bevetődve fejelt a kapu bal oldalába. (1-2)

Az előny azonban nem sokáig tartott, három perc elteltével ugyanis Németh Kristóf a tizenhatos bal sarkáról hatalmas gólt ragasztott a bal felsőbe. (2-2)

A hátralévő percekben is ment előre a Rákóczi, és Pintér Norbert előtt még adódott is lehetőség, de kimaradt, így be kellett érnie a kaposváriaknak az egy ponttal.

Kaposvári Rákóczi FC – Kelen SC 2-2 (0-0)
Kaposvári Rákóczi FC:
Mikler D. – Ekker, Gál, Harsányi, Böndi – Kocsis B., Horváth B. – Pintér N., Kálmán Sz. (Mayer Máté, a 82. percben), Bíró D. (Szederkényi, a 69. percben) – Mayer Mián. Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Kelen SC: Köcse – Németh K. (Simon K., a 92. percben), Szalai A., Módly, Rétyi T., Kádár M. (Babinszky, a 65. percben) – Bárány-Doór (Vass B., a szünetben), Pintér B., Kulánda (Rónaszéki, a 78. percben), Borbély B. – Oláh L. Vezetőedző: Bordán Csaba.
Gólszerzők: Horváth B. (a 64. percben), Mayer Milán (a 80. percben), illetve Borbély B. (az 52. percben), Németh K. (a 83. percben).
Sárga lap: Gál (a 20. percben), illetve Pintér B. (a 42. percben), Oláh L (a 74. percben).

Ezeket olvasta már?