2022. 10. 24., hétfő, 20:11
Szlovákiában és itthon is szőnyegre léptek az elmúlt időszakban a KASI birkózói.
Az elmúlt hetekben sem volt megállás a KASI birkózói számára. A fiatalok a mögöttünk álló hétvégén a szlovákiai Somorján szerepeltek a X. Fodor László Emlékverseny és XVIII. Polgármesteri Kupa Nemzetközi Kötöttfogású Versenyen. A Sportiskola növendékei közül négyen is dobogóra állhattak, hárman pedig negyedik helyen zártak, emellett a KASI a csapatversenyben másodikként zárt.
Takács László vezetőedző így értékelte a szlovákiai versenyt: "Jó erőfelmérőn vettünk részt, melyen sok pozitív dolgot tapasztaltunk a mérkőzéseinken, és láttunk hiányosságokat is, amit a jövőben javítani kell. Külön említést érdemel, hogy Orgoványi Péter sorozatban a harmadik versenyén állhatott fel a dobogó legfelső fokára."
A szlovákiai versenyt megelőzően Zalaegerszegen a Diákolimpia Területi Döntőn, Dorogon pedig az Országos Utánpótlás Kötöttfogású Csapatbajnokságon vettek részt a KASI birkózói.
A Diákolimpián 16 érmet szereztek a fiatalok, a csb-n pedig kilencedik helyen zárt a Sportiskola különítménye.
Erről a két megmérettetésről a következőképp vélekedett Takács László: "Jól teljesítettek a kicsik és a nagyok is ezen a hétvégén. Aki az elmúlt hetekben úgy teljesített az edzéseken, az biztosította a helyét az ország döntőn."
Eredmények:
Szlovákia:
Orgoványi Péter, 1. hely
Pálmai Eszter, 2. hely
Glávics Noé, 2. hely
Kercsó Miklós, 3. hely
Polák Boglárka, 4. hely
Kovács Benedek, 4, hely
Bogdán Bence, 4. hely
Diákolimpia, Zalaegerszeg:
Orgoványi Péter, 1. hely
Koleszár Ármin, 1. hely
Stágl Botond, 1. hely
Szabó Gellért, 1. hely
Bogdán Bence, 1. hely
Karabulut Erdem, 2. hely
Karabulut Serdarhan, 2. hely
Kercsó Miklós, 2. hely
Kovács Benedek, 2. hely
Bogdán Leila, 2. hely
Szücs Róbert, 2. hely
Holli Richárd, 3. hely
Holli Nikolasz, 3. hely
Nagy Marcell, 3. hely
Szijjártó Attila, 3. hely
Király György, 3. hely
Csapatbajnokság, Dorog:
KASI, 9. hely