2022. 10. 22., szombat, 15:51
Egymás után harmadszor is öt játszmás mérkőzést vívott a Fino-Kaposvár, ám ezúttal két pont maradt itthon. A mérkőzés vége felé pár másodpercig a vendégek ünnepelhettek, ám Bátkai-Katona Ágnes első játékvezető megváltoztatta a döntését, s végül a házigazda Fino-Kaposvár lett a győztes.
A nyitó játszmában szinte végig a vendég Bp. MAFC-BME csapata diktálta a tempót. A házigazda kaposváriak csak kétszer tudták átvenni a vezetést: a szett közepén, majd a (leg)végén. Amúgy az első felvonásban sokat hibáztak a csapatok: a vendégek az első 10 pontjukból csak hármat ütöttek, a többi mind hazai rontásból született. Végig a vendégek kezében volt ez a szett, s egymás után nyolc játszmalabadájuk is volt, de nem sikerült értékesíteniük. A Fino-Kaposvárnak ellenben csak egy alkalommal volt szettlabdája, azt viszont mindjárt játszmagyőzelemre váltotta 35 percnyi öldöklő és önfeláldozó küzdelem után. Ekkor a kubai Quevedo Hernández Hermes és a bolgár Dimitrov Hristyan vívott egymással látványos ütőpárbajt, amit a MAFC légiósa nyert 12–8 arányban.
A folytatásban aztán semmit nem bíztak a véletlenre a vendég fővárosiak: a második felvonást végig magabiztosan vezetve húzták be. A harmadik játékrészben a szett felénél már öt ponntal is ment a házigazda kaposvári alakulat (15–10). Ezután viszont érthetetlenül megtört a lendület, s míg a MAFC ekkor 15 pontot szerzett, csak néggyel tudtak válaszolni a somogyiak. A negyedik felvonás viszont újra a hazaiaké volt. Egyre jobban ellépett ellenfelétől a kaposvári alakulat, s ifjebb Nagy Péter edző – már a folytatásra gondolva – egymás után küldte pályára a cserejátékosait.
Majd két órányi nyílt csata után következhetett a mindent eldöntő ötödik, utolsó rövidített játékrész. Ezt a vendég budapestiek kezdték jobban, azonban egy pontos (8–7) kaposvári vezetésnél cserélhetett egymással térfelet a két küzdő fél. A folytatásban úgy tűnt, hogy a házigazdák kerülnek ki győztesen, lévén három játszma- és mérkőzéslabdájuk is volt. Majd a MAFC-BME került lépésesőnybe, de vissza tudta venni a vezetést a Fino alakulata. Ezután ismét a fővárosiak jutottak előnyhöz, s ekkor – legalábbis pár másodpercig – úgy űnt, hogy ők is ünnepelhetnek az összecsapás után. Az első játékvezető, Bátkai-Katona Ágnes azonban megváltoztatta a döntését, vagyis a hazaiak javára írták a pontot, így újra előlről kezdhődhetett minden. Ráadásul a spori két piros lapot is kiosztott a látványosan „lázadó” Hubicska Patriknak – valószínűleg ez is kellett ahhoz, hogy felülbírálja eredeti ítéletét –, valamint a MAFC-BME másodedzőjének, Tamás Zoltánnak. A kényszerű közjáték a vendégeket zavarta meg jobban, így korán örültek a győzelemnek.
Bár a mérkőzés legpontrősebb játékosa a vendég Bp. MAFC-BME csapatát erősítette – Dimitrov Hristyan összesen 35 pontot termelt –, a jobb egyéni teljesítmények mégis kaposvári győzelmet értek. A két kubai légiós, Quevedo Hernández Hermes és Lescay Favier Tomas Alejandro összesen 44 pontot pakolt a közösbe – ráadásul Lescay nyolc látványos blokkot is kiosztott –, míg a bolgár Manchev Nikolay remekül fogta össze a csapatot, s a pontgyártából is kivette a részét. Bögöly Gábor ezúttal 16 pontig jutott, és a cs.k., a liberó szerepkörében játszó Bozóki Bence is remekül megoldotta a feladatát.
Hétfőn 18 órakor az NB II.-es UNI Győr Széchenyi Egyetem SE vendége lesz a Fino-Kaposvár a Magyar Kupa keretében – a nyolc közé jutásról csak ez az egy találkozó dönt –, majd ugyancsak pénteken 18 órakor (még) a Kaposvár Arénában a tavalyi bajnok és kupagyőztes Bp. Pénzügyőr SE egyletét fogadjuk az Extraligában.
Fino-Kaposvár–Bp. MAFC-BME 3–2 (31, –20, –19, 13, 20)
Kaposvár Aréna, 350 néző. Vezette: Bátkai-Katona, Tillmann.
Fino-Kaposvár: Manchev (7), Hubicska (10), Lescay (18), Quevedo (26), Bögöly (16), Iván B. (6). Csere: Bozóki (liberó), Kalmár Á. (3), Fenyvesi B. (1), Tóth G. (–), Donisthorpe (–). Vezetőedző: Slobodan Prakljacsics, Edző: Deneter András György.
BP. MAFC-BME: Galvez (5), Krupánszki (13), Eke (12), Dimitrov (35), Topuzliev (12), Gacs (6). Csere: Pápai P. (liberó), Torbica (2), Kunert (–), Szabó B. (1), Bakóczy (1), Kókai (–). Vezetőedző: ifjabb Nagy Péter. Edző: Tamás Gábor.
A mérkőzés alakulása:
- 1. játszma: 2–5, 7–10, 16–14, 16–18, 18–20, 20–20, 23–24, 24–25, 25–26, 26–27, 27–28, 28–29, 29–30, 30–31, 33–31 (35 perc)
- 2. játszma: 3–5, 8–10, 12–15, 16–20, 19–24, 20–25 (28 perc)
- 3. játszma: 5–4, 10–9, 15–10, 18–20, 19–25 (26 perc)
- 4. játszma: 5–3, 10–3, 10–5, 15–7, 20–9, 24–11, 25–13 (20)
- 5. játszma: 3–6, 6–6, 8–7, 10–8, 11–10, 13–11, 13–13, 14–13, 15–14, 16–15, 16–17, 18–17, 20–20, 22–20 (27 perc)