2022. 09. 25., vasárnap, 10:36
Ez volt a kaposváriak utolsó edzőmeccse. Jövő szombaton már bajnokit játszik az együttes.
Lejátszotta utolsó előkészületi mérkőzését a KOMETA Kaposvári Kosárlabda Klub. Az együttes szombat este a paksi Atomerőmű SE gárdáját fogadta az Orosz László Emlékmérkőzésen.
Már az első negyedben is jól látszott, milyen játékot vár el a csapattól Ivan Rudez vezetőedző; rengeteg mozgás, sok zárás és folyamatos labdajáratás. Ám az elején a támadás és a védekezés sem úgy működött, ahogy azt a horvát mester eltervezte, ezért kilencpontos ASE-vezetésnél időt kért – olvasható a delfinek.hu tudósításában. Megvoltak a figurák, a tiszta dobóhelyzetek, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Az első negyed utolsó momentuma Puska Bence nevéhez fűződött, a játékost hármasdobás közben faultolták, s mind a három büntetőt a helyére küldte.
A második etapban folyamatosan dolgozta le a hátrányát a KKK, Krnjajski kettő, Aris egy triplát vágott be, míg Puska egy szép ziccer után volt eredményes, s máris csak egy volt közte. A következő percek azonban ismét az ASE-ről szóltak, így újfent magához rendelte csapatát Rudez mester. Hughes osztott ki egy méretes sapkát Grubornak és Taiwonak, majd egy 2+1-es akciót értékesített. Sajnos azonban ezután sem változott a játék képe, a vendégek pedig éltek a lehetőséggel és a félidőig tízpontos előnyre tettek szert.
A fordulás után Aris vállalt főszerepet; a dán válogatott kiválóan védekezett és a pontgyártásból is vastagon kivette a részét. Kiharcolt egy támadót Deon Edwinen, s Krnjajski trojkájával már egyenlő volt az állás. Nagy küzdelem zajlott a pályán, minden labdáért keményen meg kellett harcolni, a felvonást Bogdán Benedek két büntetője zárta le, így döntetlenről vághattak neki az együttesek az utolsó tíz percnek.
A záróetap elején hamar ötegységnyi előnyt építettek ki a vendégek, Halmai Dániel megmozdulásai után talpra ugrottak a szurkolók és a kispad is; a csereként érkezett fiatal tehetség rögtön kiosztott egy asszisztot Hughesnak, utána kiharcolt egy 2+1-es akciót, ami már kaposvári vezetést jelentett. Grubor hármasával, ötven másodperccel a vége előtt újra Csirke Ferenc társulata állt jobban, Aris és Garbric távolija is lecsorgott a gyűrűről, de így is maradt egy labdája a KKK-nak az egalizáláshoz, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Így a vendég Atomerőmű SE nyerte a XI. MTOK Orosz László Emlékmérkőzést.
A legjobb kaposvári játékosnak járó díjat Krnjajski Borisz, a legjobb paksinak járót pedig Deon Edwin vette át. A hazaiaknál díjat kapott a legjobb fiatal kosárlabdázó is, az elismerés Puska Bencének járt.
Kometa Kaposvári KK - Atomerőmű SE 79-81 (18-25, 21-24, 24-14, 16-18)
KKK: Aris (16/12), Krnjajski (19/6), Puska B. (9), Gabric (5/3), Hughes (14). Csere: Hendlein (7), Paár (2), Bogdán B. (4), Antalics D. (-), Halmai D. (3). Vezetőedző: Ivan Rudez. Edző: Szőke Balázs, Filipovics Gordan.
ASE: Edwin (23/3), Frank (2), Grubor (15/9), Atkinson (19/9), Eilingsfeld (14). Csere: Pajor (-), Kovács Á. (4), Taiwo (4), Karosi (-). Vezetőedző: Csirke Ferenc. Másodedző: Szentendrei Áron.