Fölényes hazai győzelmet aratott a Rákóczi

2022. 08. 22., hétfő, 09:39

A Gyirmót FC Győr II. ellen szerezte meg a szezon első hazai győzelmét a kaposvári csapat az NB III. Nyugati csoportjának ötödik játéknapján.

A Gyirmót FC Győr második csapatát fogadta a kaposvári együttes, amely ezen a találkozón nem számíthatott az előző fordulóban eltiltott Kocsis Barnabásra. A vezetőedző, Horváth Rudolf ezúttal négyvédős rendszerben küldte pályára a kezdőt, melynek névsora az Érden tizenegyest védő Mikler Dániellel kezdődött.

A mérkőzést remekül kezdték a kaposváriak, már az első percekben több beadás, illetve szöglet után is jól érkezett középre a labda, ami után alakulhatott volna ki nagyobb veszély is a gyirmóti kapu előtt. Az első helyzet is a somogyi csapat előtt adódott, a nyolcadik percben Pintér Norbert lövése centikkel kerülte le a bal kapufát, majd hat perc múlva már semmi sem mentette meg a vendégeket. A tizennegyedik percben ugyanis Pintér Norbert ívelt középre a jobb szélről, középen Horvát Balázs megcsúsztatta a labdát, ami Harsányi Dániel fejéről került a kapu bal oldalába (1–0).

Sajnos nem tartott sokáig a vezetés, hiszen három perc múlva az első helyzetét gólra váltotta a Gyirmót II. A jobb szélen Mayer Ádám lépett el egy indítás után, középre adott, ahol Ominger Bence érkezett, s nyolc méterről, kapásból lőtt. A labda előbb elakadt Mikler Dániel kezében, de ezután pont a gyirmóti elé pattant vissza, így a támadó könnyedén egalizált (1–1).

A következő gólszerzési lehetőség már a kaposváriak előtt adódott. A 19. percben Pintér Norbert remekül ívelt Harsányi Dániel fejére egy jobb oldali szögletből, belső védőnk öt méterről vette célba a kaput, Kecskés Barnabás hatalmas bravúrral védett. Negyed órával később pedig Pintér Norbert tizenhat méterről, kissé jobbról eleresztett ballábas lövése csattant a bal kapufán.

A cukorgyáriak egyre nagyobb nyomást helyeztek az ellenfélre, hiszen még a szünet előtt szerették volna újra megszerezni a vezetést. Ez a 39. percben sikerült is: Kálmán Szilárd szabadrúgása után Gál Mátyás elé került a labda, csapatkapitányunk öt méterről vette célba a jobb alsót, de Kecskés Barnabás óriási bravúrral védett, pedig már ez gólt érdemelt volna. A bal oldali szöglet után viszont Mayer Milán csúsztatott középen Pintér Norbert elé, aki négy méterről, kapásból lőtt a bal felsőbe (2–1).

A második félidő elején, az ötvenedik percben Kálmán Szilárd növelhette volna kettőre az előnyt, de tizenöt méteres lövése centikkel elkerülte a bal felsőt. Két perc elteltével viszont már összejött középpályásunk számára a gól, mikor Zólyomi Dávid beadása után hat méterről, kapásból gurított a jobb alsóba (3–1).

A Rákóczi a folytatásban, a kétgólos előny ellenére sem dőlt hátra, hanem sorra dolgozta ki a lehetőségeket. Kálmán Szilárd, majd Böndi Ádám is próbára tette Kecskés Barnabás kapust, majd a 61. percben Horváth Balázs könnyedén gólt szerezhetett volna, de tíz méterről fölé vágta a labdát. A hajrára láthatóan teljesen felőrölte az ellenfelet a somogyi csapat, így már csak az maradt a kérdés, hogy mennyi lesz a vége.

A negyedik kaposvári gólra a 75. percig kellett várni. Ekkor a bal szélről Böndi Ádám ívelte be a labdát, Mayer Milán remekül érkezett a rövidre, s öt méterről csúsztatott a bal alsó sarokba (4–1).

A találkozó utolsó perceiben Pintér Norbert adta meg a kegyelemdöfést. Támadónk előbb Kovács Lajos beadását követően bújt ki védője mögül, s öt méterről, középről fejelt a kapu közepébe (5–1), majd két perc múlva ugyancsak Kovács Lajos tálalt a támadó elé, aki ezúttal a jobb alsóba belsőzött hat méterről (6–1).

A Rákóczi összességében magabiztos játékkal gyűjtötte be a három pontot.

Kaposvári Rákóczi FC–Gyirmót FC Győr II. 6–1 (2–1)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 280 néző. V.: Jakab Á. (Jakab B., Aczél P.).

Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Ekker, Gál,, Harsányi D., Böndi – Zólyomi (Borbély Á., a 60. percben), Grabarics (Mayer Máté, a 86. percben), Horváth B., Kálmán Sz. (Pintér M., a 73. percben) – Pintér N., Mayer Milán (Kovács L., a 86. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gyirmót FC Győr II.: Kecskés B. – Vajda M., Görcs, Wágenhoffer, Fröhlich (Lányi B., a szünetben) – Tarsoly – Domján (Rimai, a 60. percben), Nagy K. (Dán, a 60. percben), Lányi D. (Rátonyi, a 70. percben), Ominger (Bessenyei, a 80. percben) – Mayer Á. Vezetőedző: Ördög József.

Gólszerzők: Harsányi D. (a 14. percben), Pintér N. (a 39., a 89. és a 91. percben), Kálmán Sz. (az 52. percben), Mayer Milán (a 75. percben), illetve Ominger (a 16. percben).

Sárga lap: Ominger (az 58. percben), Lányi B. (a 71. percben).

Ezeket olvasta már?