2022. 08. 04., csütörtök, 09:27
A kaposvári zöld-fehér együttes 2-0-s vereséget szenvedett a bakonyiaktól.
Az FC Nagykanizsa után egy másik dobogóra pályázó együttes, a Practical VLS Veszprém várt a Rákóczira a labdarúgó NB III. Nyugati csoportjának 2. fordulójában, ráadásul idegenben, a veszprémi stadion felújítása miatt Ajkán.
A Rákóczi kezdője egy helyen változott a vasárnapihoz képest, hiszen egy kisebb sérülés miatt nem utazott el a társakkal Pintér Norbert, így a helyét Ekker Milán foglalta el a kezdőcsapatban – áll a rakoczifc.hu tudósításában. A mérkőzés elején az előretolt Gál Mátyás vezetésével bátran, már a tizenhatosnál letámadott a Rákóczi, ami némileg meglepte a Veszprémet, de az első lehetőségek az ellenfél előtt adódtak.
A tizedik percben Ulbert Renátó kapott remek kiugratást, tizennyolc méterről egyedül törhetett volna kapura, ha jól teszi maga elé a labdát, ez azonban nem sikerült, így a Rákóczi védői visszazártak, és végül szerelték a támadót. Öt perccel később Baldauf Konrád lőtt mellé tizennégy méterről, ezeken kívül pedig több távoli lövést is eleresztettek Ipacs Péter kapuja felé a bakonyiak.
A huszadik percben már a Rákóczi is komoly veszélyt alakított ki: Borbély Ákos jobb oldali beadására érkezett remekül a rövidre Horváth Balázs, aki két méterről, bevetődve tette kapura a labdát, Héninger Bendegúz nagy bravúrral mentetett szögletre. Az ivószünet után Kocsis Barnabás fejelt két méterről mellé Zvara Dávid szögletéből. A veszprémiek trénere, Pető Tamás ezt nem is hagyta szó nélkül, már a félidő derekán hármat cserélt, de ezután is a Rákóczi szerezhetett volna gólt, azonban Ekker Milán tizenkét méterről, kissé balról leadott lövését szögletre tolta Héninger Bendegúz kapus. A cseréktől megélénkültek a vendéglátók, több veszélyes helyzetet is kidolgoztak, de a szünetre maradt a gól nélküli döntetlen.
A fordulást követően könnyedén megszerezhette volna az előnyt a Rákóczi, ugyanis Bíró Dominik szerzett labdát az ellenfél térfelének közepén, majd remekül passzolt a tizenhatoson álló Ekker Milánhoz, aki hosszan vette át, így a kifutó Héninger Bendegúz menteni tudott. Az ellentámadás végén Major Norbert egy csel után már csak Ipacs Péterrel állt szemben, a kapus nagy bravúrra védett a közeli lövésnél.
A következő percekben beszorult a Rákóczi, és egy büntetőnek köszönhetően hátrányba is került. A bal oldalon meginduló Major Norbertet előbb Kocsis Barnabás, majd Borbély Ákos is szabálytalanul próbálta szerelni, utóbbi már a büntetőterületen belül. A tizenegyest a sértett végezte el, akik nagy erővel lőtt a bal felsőbe. (1-0)
Két perccel később megduplázta előnyét a Veszprém: Baldaulf Konrád laposan tette középre a labdát, Horváth Hunor pedig négy méterről lőtt a kapu bal oldalába. (2-0) Ezt követően kevésen múlt a szépítés, hiszen egy újabb szöglet után Harsányi Dániel berobbanva két méterről fejelt fölé.
A hajrába lépve még közelebb kerültek a kaposváriak ahhoz, hogy visszajöjjenek a meccsbe, hiszen büntetőhöz jutottunk. Kálmán Szilárd tizenegyesét azonban védte Héninger Bendegúz, a kipattanót pedig Bíró Dominik a bal kapufára fejelte.
A hátralévő időben bár becsülettel próbálkoztak a kaposváriak, de a Veszprém győzelmét ez nem fenyegette. A mérkőzés mellett a kilencvenedik percben Bíró Dominiket is elvesztette a Rákóczi, mivel a támadó egy belépő után csak hordágyon tudta elhagyni a játékteret.
A Rákóczi két forduló után az NB III. Nyugati csoportjának 19., utolsó előtti helyén áll, rúgott gól nélkül, nulla ponttal. Az együttesre a hétvégén Magyar Kupa meccs vár majd idegenben, a Fejér megyei első osztályban szereplő Ercsi ellen. A találkozót szombaton 16:30-as kezdettel rendezik meg.
Értékelés:
Horváth Rudolf, vezetőedző, Kaposvári Rákóczi FC: – Szerettünk volna minél feljebb labdát szerezni, ebből adódtak is lehetőségeink, de az ellenfélnek is voltak helyzetei az első félidőben. A szünetben azt kértem, hogy legyünk stabilabbak hátul, hogy ne alakítson ki annyit lehetőséget az ellenfél, a labdaszerzések után használjuk ki a területeket, vezessünk minél több veszélyes ellentámadást. A tizenegyes előtt Ekker Milán ziccert hibázott, de ilyen a sors, hiszen egy perc múlva előnybe került a Veszprém, majd erre rárúgták a másodikat. Még ekkor is azt éreztem, hogy meccsben vagyunk, jött a tizenegyesünk, de olyan formában vagyunk, hogy még a kipattanó is kifelé pattant a kapufáról, így az ellenfél megőrizte a kétgólos előnyét. Sajnos a mérkőzés végén az egyre jobb formába kerülő Bíró Dominik combsérülést szenvedett, reméljük, hogy nem súlyos.
NB III. Nyugati csoport, 2. forduló
Practical VLS Veszprém – Kaposvári Rákóczi FC 2–0 (0–0)
Practical VLS Veszprém: Héninger – Krebsz, Gulyás, Zachán, Kovács D. (Molnár B., a szünetben) – Somogyi R. – Ulbert (Horváth H., a 28. percben), Varga M. (Iszlai, a 28. percben), Baldauf, Major N. (Bakos, a 77. percben) – Végh T. (Gálfi, a 28. percben). Vezetőedző: Pető Tamás.
Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs – Borbély Á., Kocsis B., Harsányi D., Böndi – Horváth B. (Kálmán Sz., a 64. percben), Mayer Milán (Országh, az 54. percben), Gál, Zvara (Kovács L., a 85. percben) – Ekker (Zólyomi, a 64. percben), Bíró D. Vezetőedző Horváth Rudolf.
Gólszerzők: Major N. (az 54. percben – 11-esből), Horváth H. (az 56. percben)
Sárga lap: Somogyi R. (a 39. percben), Krebsz (a 89. percben), illetve Mayer Milán (a 41. percben), Zólyomi (a 73. percben), Borbély Á (a 80. percben).