Rákóczi: másodikra iksz

2022. 07. 08., péntek, 16:29

Döntetlent játszott a Kaposvári Rákóczi a második felkészülési meccsén. Az együttes pénteken 1-1-re végzett a Paks II. otthonában.

A szintén harmadosztályban szereplő Paksi FC II. ellen lépett pályára a Rákóczi a második felkészülési mérkőzésén – az elsőn 3-0-ra nyert hazai pályán a zöld-fehér alakulat, a Majorosi SE ellen. A Paks elleni találkozó igen nagy iramban indult, egyik csapaton sem érződött, hogy a felkészülés kellős közepén járnak – olvaható a rakoczifc.hu tudósításában. Bár igen nagy paksi lehetőséggel kezdődött a meccs, hiszen Böndi Ádámnak a gólvonalról kellett kivágnia a labdát, de ezt követően, egy ellentámadásból jött a Rákóczi vezető találata.

Mayer Milán ugyanis nagyszerű labdát kapott, amivel kilépett a védők közül, és higgadtan gurított a bal alsó sarokba. (0-1) A folytatás több gól értő hazai helyzetet is hozott, de a befejezések nem igazán sikerültek jól a paksiaknak, így maradt az egygólos Rákóczi-előny, ugyanis a kaposváriak sem tudták gólra váltani lehetőségeiket, amelyek a szünet előtti percekben adódtak.

A második félidőre szinte teljes sort cseréltek a hazaiak, míg Horváth Rudolf három helyen változtatott a kezdőn. A frissebb paksiak egy szépségdíjas találattal rögtön a játékrész elején megszerezték az egyenlítést: Horváth Kevin huszonöt méterről, kissé balról szépen tekert a bal felsőbe. (1-1)

A következő percekben több lehetőséget is kidolgozott a Rákóczi, előbb Mayer Mikán szabadrúgása kerülte el kevéssel a jobb felsőt, majd Ekker Milán lövését védte Kovács Flórián. Egy órányi játékot követően Horváth Rudolf is pályára küldte a próbázókat, fiatalokat, és a folytatásban inkább a Rákóczi előtt adódtak a nagyobb gólszerzési lehetőségek, de végül maradt az 1-1, egy igen pörgős, lendületes edzőmeccs végén.

Paksi FC II.–Kaposvári Rákóczi FC 1–1 (0–1)
Paksi FC II.: I. félidő: Rácz G. – Görög, Osztermajer, Lorentz, Gergor – Heisler – Zoltán R., Kocsis B., Volter, Pesti – Palóka. II. félidő: Kovács F. – Mácsik, Osztermajer, Ádám D., Szécsi P. – Lakatos-Lengyel – Ignácz, Volter (Máté Cs., a 60. percben), Horváth K., Pesti (Ribár, a 60. percben) – Skripek. Vezetőedző: Kindl István.
Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs (Niedecki, a szünetben) – Zólyomi (Borbély Á., a szünetben), – Heil (Perevuznik, a 60. percben), Harsányi (Lassz, a 60. percben), Böndi (Rabi, a szünetben) – Zvara (Kálmán Sz., a 60. percben), Horváth B. (Grabarics, a 60. percben) – Ekker (Pintér M., a 60. percben), Pintér N. (Országh, a 60. percben), Bíró D. (Varga A., a 70. percben) – Mayer M. (Kovács L., a 60. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Gólszerzők: Horváth K. (a 48. percben), illetve Mayer M. (a 15. percben).

(Kezdőkép forrása: Facebook/Hivatalos Kaposvári Rákóczi FC)

Ezeket olvasta már?