Nyolc játékossal hosszabbított szerződést a Rákóczi

2022. 07. 04., hétfő, 09:21

Alakul a következő évi csapat, hiszen több labdarúgó is meghosszabbította a június harmincadikán lejáró szerződését.

Nyolc játékossal is szerződést hosszabbított a Kaposvári Rákóczi – számolt be róla a klub honlapján. Többek között biztossá vált, hogy a következő évadban is a csapatot erősíti majd Böndi Ádám. A 21 éves saját nevelésű bal oldali védő Komáromból érkezett a téli átigazolási időszakban, s rögtön alapemberré vált, hiszen 13 alkalommal kezdőként, míg háromszor csereként jutott szóhoz.

Az ugyancsak saját nevelésű Borbély Ákos szintén marad. A több poszton is bevethető játékos az előző szezonban egy híján háromezer percet töltött pályán, s ez a második legtöbb volt a keretben. A 22 esztendős labdarúgó csak akkor nem játszott, amikor eltiltását töltötte, ez pedig azt jelenti, hogy a 41 tétmeccsből 38-on is pályára lépett.

A szintén saját nevelésű Bíró Dominik is aláírta új szerződését, így a 24 esztendős támadó továbbra is zöld-fehérben játszik majd. Bíró az előző évadban 39 tétmeccsen lépett pályára, melyeken hét gólt szerzett.

A fiatal, Amerikából hazatérő belső védő Harsányi Dániel, a következő szezonban is a védelem egyik alappillére lehet. A 19 éves bekk szintén kiemelkedő, 34 meccsen lépett pályára az előző évadban.

Az előző szezonban keresztszalag szakadást szenvedő, de remek rehabilitációs munkát végző Zvara Dávid a következő szezonban már ismét a csapat mozgatórugója lehet. A 27 éves labdarúgó a rutint is képviseli majd, amire nagy szükség lesz a tovább fiatalodó Rákóczinál.

A csapat házi gólkirálya, Pintér Norbert a jövőben is zöld-fehérben onthatja majd a gólokat. A 29 esztendős támadó 12 találatig jutott az előző kiírásban.

Pogacsics Krisztián befejezte a profi labdarúgást, így a szintén hosszabbító Ipacs Péter lehet a következő évadban a csapat első számú hálóőre. A 25 esztendős kapus az előző szezonban még kevés lehetőséghez jutott, de a következő hónapokban már minden bizonnyal sokszor kezdődik majd az ő nevével a csapat összeállítása.

Végül, de nem utolsó sorban az előző szezonban a harmadik legtöbb, pontosan 2934 percet pályán töltő Mayer Milán is hosszabbított. A kaposvári nevelésű, 26 éves támadó 39 meccsen lépett pályára az előző évadban, és 11 találatig jutott.