2022. 05. 25., szerda, 17:47
Az elmúlt hétvégén 11 ország legjobb lovastornászai töltötték meg élettel a toponári Lovasakadémia területét. A hosszú kihagyás után rekord létszámú induló küzdött a rangos tornán a szintén kaposvári rendezésű júliusi junior Európa-bajnokságra, és a dániai felnőtt világbajnokságra való kvalifikációért.
Kaposvári versenyzőknek is szurkolhatott a közönség, akik igazán eredményesnek bizonyultak az erős nemzetközi mezőnyben. Villányi Krisztina edző juniorcsapata (Jezerniczky Nóra, Porcsa Lenke, Péter Ella, Lázár Noémi, Szita Eliza, Szebényi Lili) a ló rosszabb formája miatt kis híján feladni kényszerült a versenyt, de végül az utolsó pillanatban sikerült úgy átvariálniuk a kűrt, hogy be tudták mutatni a szabadon választott programjukat. A vasárnapi döntőben már magabiztosan léptek pályára, és az előkelő harmadik helyen zárták a versenyt.
Somogyi Eszter tapasztalt versenyzőként vett részt a megmérettetésen, és meggyőző produkcióival az 5. helyet szerezte meg a népes felnőtt mezőnyben.
A magyar versenyzők közül többen kvalifikálták magukat a nyári Európa-bajnokságra, így már biztos, hogy hazai sportolókat is láthat a kaposvári közönség a júliusi kontinensviadalon.