2022. 05. 17., kedd, 12:01
A francia szakemberrel idén negyedik lett az élvonalban szereplő női röplabdacsapat a bajnokságban.
A következő idényben is Vincent Lacombe lesz a női röplabda Extraligában idei szezonjában negyedik helyen záró 1. MCM-Diamant Kaposvár vezetőedzője. A klub kedden jelentette be, hogy meghosszabbította az előző nyáron érkezett francia tréner szerződését.
"Az év első fele nagyon nehéz volt, az anyagi bizonytalanság miatt a csapat körüli légkör nem volt a legideálisabb. De a játékosok és a stáb egy kis része kitartott, mindenki elfogadta a helyzetet, és kitartóan dolgoztunk bízva abban, hogy kijövünk ebből a gödörből" – értékelte a május elején zárult idényt a tréner.
Megjegyezte azt is, hogy a bronzmérkőzés miatt van benne egy kicsi csalódottság, mert "elfogytak" a Balatonfüred elleni párharcra, de így is büszke tanítványaira.
A következő szezonnal kapcsolatban elmondta, hogy a keret kialakítása három fő lépcsőben zajlott: elsőként a fiatal játékosokkal törekedtek a megegyezésre, ezt követően a kulcsfontosságú magyarok kiválasztására helyezték a hangsúlyt, majd utolsó lépésként választották ki a légiósokat.
"Olyan játékosokra esett a választásunk, akik Európa-szerte játszottak és nagy bennük a potenciál a fejlődésre. A cél természetesen az érmek megszerzése, de bizonyos riválisaink több téren is előnyben vannak, nekünk viszont ki kell használnunk a lehető legtöbbet a meglévő adottságainkból, és magunkra kell koncentrálnunk" – tekintett előre Vincent Lacombe.