2022. 05. 09., hétfő, 08:48
Kikapott a Rákóczi a Bicskei TC otthonában az NB III. Nyugati csoportjának 35. fordulójában.
Az első negyed óra kiegyenlített játékot hozott, azonban könnyedén előnybe kerülhetett volna Bicske. Egy szabadrúgást követően ugyanis Vékony Viktor fejelte a labdát a bal kapufára, a kipattanót pedig Kovács Ádám ajtó-ablak helyzetben fölé belsőzte. Pár perc elteltével pedig Sóron Tibor lőtt nemsokkal fölé egy szöglet után. A Rákóczi pontrúgásaiban is megvolt a veszély, de az első félidőben Szűcs Lajosnak nem akadt védeni valója. Hiába futballozott nagy mezőnyfölényben a kaposvári együttes, a helyzetek hiányoztak. Igaz, hazai oldalon is már csak egy akadt, miután egy védelmi megingást kihasználva tudtak kontrázni, melynek végén Dencinger Norbert hibázott.
A második játékrészre nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a kaposváriak, a csapat szerkezet váltott, és cserélt is, Harsányi Dániel helyére Zvara Dávid érkezett. A bátrabb, gyorsabb játék pedig bő tíz perc után gólt is ért: Kondor Kristóf vette át jól a labdát, majd kapujából kicsit kint álló Szűcs Lajos felett emelt a hálóba tizenhat méterről. Sajnos egy újabb jó hazai pontrúgás után, bő tíz perc elteltével semmivé olvadt a somogyi előny. Egy jobb oldali szabadrúgás után ugyanis Sóron Tibor 14 méterről, középről laposan lőtt, a labda több lábon is megpattant, így Ipacs Péternek esélyese sem maradt a védésre. A hajrában, egy újabb pontrúgás után fordítani is tudtak a hazaiak. Egy a kaputól 18 méterre, középről járó szabadrúgásból Németh János volt eredményes, akik a felugró sorfal alatt gurította a labdát a bal alsó sarokba. A hátralévő percekben mindent megtett a Rákóczi az egyenlítésért, de nem tudta feltörni a jól záró bicskei reteszt.
A Rákóczi vezetőedzője, Nagy Tamás a meccs után úgy nyilatkozott, hogy több fordulópont is volt a mérkőzésen, az elején gyermeteg hibákat követett el a csapat a védekezésben és ezt ki is használta az ellenfél. "Az első tizenöt perc után helyre állt a rend, a játék irányítása átkerült hozzánk. Azt gondolom, hogy ebben volt tudatosság az ellenfél részéről, mert tudják, hogy nálunk minden van valaki, aki hibázni fog és ez majd a vesztünket okozza. Ezt már a képesség rovására lehet írni. Jó ütemben szereztünk vezetést, ettől visszaestünk, pedig nem kértünk mást a csapattól. A kapott góljaink számának több mint hetven százaléka rögzített helyzet után születik" - mondta.
Bicskei TC–Kaposvári Rákóczi FC 2–1 (0–0)
Bicske, 150 néző. V.: Gál P. (Deme R., Bencze A.).
Bicskei TC: Szűcs L. – Gaszner, Pekowski, Vékony, Popovics – Kincses (Mlinárcsik, a 91. percben) – Sóron, Dencinger, Wágner (Molnár A., a 78. percben), Lencsés – Kovács Á. (Németh J., a 61. percben). Vezetőedző: Csordás Csaba.
Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs – Harsányi (Zvara, a szünetben), Gál, Lakatos G. – Borbély Á., Zólyomi (Kondor, a 9. percben (Bíró D., a 80. percben)), Mayer M., Kálmán Sz., Czuczi (Orsós T., a 90. percben) – Pintér N., Ekker (Jancsó B., a 90. percben). Vezetőedző: Nagy Tamás.
Gólszerzők: Sóron (a 69. percben), Németh J. (a 83. percben), illetve Kondor (az 57. percben)
Sárga lap: Németh J. (a 77. percben), Vékony (a 82. percben), Csordás Csaba (a 88. percben – a kispadról), Molnár A. (a 93. percben), illetve Kondor (az 55. percben), Mayer M. (a 71. percben), Lakatos G. (a 81. percben).