Szentesen nyert a KVK serdülő csapata

2022. 04. 10., vasárnap, 16:43

Szombaton a Kaposvári Vízilabda Klub utánpótlását a Szentes látta vendégül.

A gyerek korosztály egy 23-12-es vereséggel indította a szombati fordulót. Ettől függetlenül akadtak bravúrosan kiharcolt büntetők, amiket hazai gólok követtek.

Azzal a szándékkal érkeztünk Szentesre, hogy játszunk egy nagyon jó mérkőzést, és készüljünk a vasárnapi, AVUS elleni rangadóra. Az első negyedben a buszban maradt a csapat, nem sikerült kellően felpörögni. Sok olyan gólt kaptunk, ami a figyelmetlenségünkből származott. A harmadik negyedben már magunkra találtunk és a szépen kidolgozott akciókat gólra váltottuk. Bízok a vasárnapi jó folytatásban. Valójában az az egy esélyünk maradt, és nagyon szeretném megragadni. Mivel sorokat cseréltem, ezáltal mindenki játszott, fontosnak éreztem, hogy most is mindenki játéklehetőséget kapjon – mondta a mérkőzést követően Prikidánovics Nándor, a gyerek csapat edzője.

A serdülő korosztály 12-10-es győzelmet aratott, ezzel a tabella első helyén maradt. A két kapus kivételével minden játékos legalább egy személyi hibával szállt ki a medencéből, de jól jelzi a meccs keménységét, hogy a KVK-ból Vadas Ákos kipontozódott, Polh Andrást végleg cserével állították ki, míg Somogyvári Ádám 4 perces kiállítást kapott.

Ahhoz, hogy első helyen végezzünk a középszakaszban és bekerüljünk a legjobb tizenkettőbe, a serdülő meccseken mindenképp nyerni kell – kezdte a meccs értékelését id. Berta József, a csapat edzője. – Tulajdonképpen ilyen nehéz mérkőzésekre számítottunk. Elismerésem a fiúknak. Hajtottak és küzdöttek. Sok helyzet kimaradt a fáradtság miatt. Örömből lett az üröm, ugyanis az egyik legjobb játékosunkat négy percre kiállították és a következő két meccsről el is tiltották. Ez nagy hátrányt jelenthet a későbbiekben – zárta gondolatait a fiatalok mestere.

Az ifjúsági csapat 9-6-os vereséggel távozott a szentesi uszodából, ezzel megszakadt a győzelmi sorozatuk.

BENU Fiú Ifjúsági Bajnokság
Legrand Szentes – Blamax-Kaposvári VK 9-6 (3-1, 0-1, 3-1, 3-3) 
Gólszerzők:
Makán 2, Kürti-Szabó 2, Szilágyi 2, Tóth 2, Félegyházi Török, ill. Füzi, Sztrapek, Szabó, Vörös, Somogyvári, Jakab.

BENU Fiú Serdülő Bajnokság
Legrand Szentes – Blamax-Kaposvári VK 10-12 (2-2, 3-2, 1-5, 4-3) 
Gólszerzők:
Molnár 4, Busi 3, Szűcs 2, Gila, ill. Klinger 6, Füzi 2, Hegedüs, Vadas, Szabó, Somogyvári.

BENU Fiú Gyermek Bajnokság
Legrand Szentes – Blamax-Kaposvári VK 23-12 (7-2, 7-3)
Gólszerzők:
Kovács 4, Agócs 4, Joó 3, Czirok, Király, Horváth, ill. Horváth B. 7, Horváth G. 2, Kántor, Majnik, Szalmás.

Ezeket olvasta már?