2022. 03. 24., csütörtök, 12:22
A kaposváriak lezárhatták volna szerda este a Debrecen elleni bajnoki negyeddöntős párharcot, a vendégek azonban 3:2-re nyertek, és így összesítésben 2-1-re szépítettek.
Szerda este a Kaposvár Arénában fogadta a Fino Kaposvár a DEAC csapatát a férfi röplabda Extraliga negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén. A hazai együttes 2-0-s előnyből várhatta az összecsapást, így egy győzelemmel, akár lezárhatta volna az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot.
A vasárnap esti, debreceni összecsapásról hiányzott Kiss Máté, mert belázasodott, és végül a venezuelai Vasquez sem lépett pályára, mivel betegség miatt nem edzett. Szerdán azonban mindketten a kezdőcsapatban kaptak helyet.
Bár a Fino a nyitó játszmát magabiztosan kezde, mégis rövid idő elteltével már a vendég debreceniek vezettek – olvasható a Fino honlapjának összefoglalójában. A hajrában aztán három pontos hátrányból egy pontos előnyre tett szert a Kaposvár, és ezzel szettlabdához jutott, a játékrész végén mégis a vendégek örülhettek 27-25-ös szettgyőzelemnek.
A második felvonásban is eleinte a Finónak állt a zászló. 12-10 arányú kaposvári vezetésnél aztán végzetes hiba történt a Fino gépezetében, merthogy a DEAC hat ponttal válaszolt, és magabiztosan húzták be a második játékrészt is.
A folytatásban pillanatok alatt megváltozott a játék képe. Egyértelműen a házigazda Fino Kaposvár uralta a játékot, és a harmadik szettben mindössze csak 11, a negyedik játszmában pedig 16 pontot engedélyeztt ellenfelének.
A mindent eldöntő ötödik, utolsó rövidített játékrészben ismét szerepet cserélt egymással a két alakulat. Ezúttal végig a DEAC irányított, biztosan őrizték több pontos előnyüket. Már 14-11 arányban vezettek, azaz csak egy egyetlen pont hiányzott a győzelmükhöz, amikor magához tért a Fino, és zsinórban négy pontot szerezve fordított (15-14). Más kérdés, hogy ezzel a rohammal egyben a lendületük is megtört, így a 112 percig tartó mérkőzés végén a debreceniek járhattak örömtáncot.
A mezőny legjobbja a DEAC brazil légiósa, Willian volt, aki a harmadik és a negyedik felvonásban ugyancsak egy-egy pontot jegyzett, ám összesen 24-et termelt, és valójában ő döntötte el a meccs sorsát ponterős megmozdulásaival.
Folytatás szombaton 18 órakor Debrecenben. A Fino Kaposvárnak még van lehetősége, hogy ott pontot tegyen a negyeddöntő végére. Ellenkező esetben a két társaság a jövő héten kedden ugyancsak 18 órakor ismét egymásnak feszül majd a Kaposvár Arénában.
A másik negyeddöntőben hazai pályán a harmadik mérkőzését is simán nyerte a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika, így az már eldőlt, hogy a Barcika lesz az elődöntő egyik résztvevője a Fino ágán.
Férfi röplabda Extraliga, negyeddöntő, harmadik mérkőzés
Fino Kaposvár – DEAC 2–3 (–25, –20, 11, 16, –15)
Fino Kaposvár: Garchet (2), Kiss M. (2), Sandoval (9), Milovanovics (17), Bögöly (14), Vasquez (7). Csere: Bozóki (liberó), Ouyachi (10), Hubicska (8), Iván B. (1). Vezetőedző: Ruben Wolochin. Edző: Demeter András György.
Debrecen: Tóth (2), Willian (24), Remete (1), Fazekas (14), Bagics (8), Gustavo (13). Csere: F. Nagy (liberó), Magyar (–), Tar (–). Vezetőedző: Fodor Antal.
A párharc állása: 2-1 a Fino Kaposvár javára