Pénteken elővételben is lehet jegyet venni a KKK-Körmend meccsre

2022. 03. 22., kedd, 20:19

A várhatóan nagy érdeklődés miatt már egy nappal korábban lesz lehetőség belépőt váltani a szombati találkozóra.

2017 októbere után tudott újra Sopronban bajnoki mérkőzést nyerni a Kaposvári Kosárlabda Klub, amely bravúros hosszabbításos sikere után továbbra is harcban van a középszakasz legjobb öt helyezésének eléréséért. Nikola Lazics legénysége egyúttal a 2016/2017-es idény után lehetne ott újra a rájátszásban.

Ehhez lehet egy újabb nagy lépés az együttes számára egy esetleges győzelem a szombati Egis Körmend elleni hazai mérkőzésen.

A várhatóan nagy érdeklődés miatt a szurkolók

már március 25-én, pénteken, 16:30 és 18:30 között

elővételben megválthatják jegyeiket a bajnokira a Kaposvár Aréna hazai jegypénztárban.

A klub emellett arra kéri szurkolóit, hogy ha szeretnék elkerülni a sorban állást a szombati napon, éljenek a lehetőséggel.

Emellett arra kérték még az érdeklődőket, hogy a mérkőzés napján is érkezzenek időben – a pénztárak már az U20-as mérkőzés alatt is – ami 15 órakor kezdődik – nyitva lesznek.

Ezeket olvasta már?