2021. 11. 28., vasárnap, 19:20
A szlovéniai Lendva mellett fekvő Csrensovciban nemzetközi utánpótlás dzsúdóversenyt rendeztek IX. Mikulás kupa néven. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola huszonhét versenyzőt nevezett a viadalra.
– Hét versenyújoncot is avattunk a tornán, akik szépen megállták a helyüket – mondta a nemzetközi erőpróbáról Böröcz Zsolt, a sportiskolások vezetőedzője.
– Az eredetileg negyven fősre tervezett utazás a karantén-kötelezettségek miatt kisebb létszámú lett, de az így is népes csapatunk vidám hangulatban és nem utolsó sorban igen jól (22 érmet gyűjtve) szerepelt. A két héttel ezelőtti szerbiai tornához hasonlóan ezúttal is a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola dzsúdósai hódították el az összetett csapatgyőztesnek járó serleget. A sportiskolások következő versenye 10 évesek országos bajnoksága lesz, melyet Mórahalmon rendeznek december 4-én.
A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola legeredményesebb versenyzői:
Aranyérmesek: Angyal Fruzsina, Kovács Benedek, Jeszek Olivér, Vejki Marcell, Kiss Botond, Máté Albert, Zeqo Hanna, Büki Zalán, Máté Márton
Ezüstérmesek: Kiss Gergő, Kovács Dominik, Máté Viola, Somogyvári Bence, Kreka Gergely, Angyal Barnabás, Fodor Elon
Bronzérmesek: Danó Benett, Kondráth Máté, Horváth Levente, Bubori Sára, Kardos Domokos, Borsos Péter.
5. helyezett: Szél Benedek
7. helyezett: Veres Csoma, Allen Seth, Allen Kara, Hüse Márton