Taroltak a tekések Kaposváron - befejeződött a tekebajnokság

2021. 11. 18., csütörtök, 17:34

A mérkőzések 2020. szeptemberében kezdődtek 20 csapat részvételével. Közel két hónappal később a járványügyi korlátozások miatt a szervezőknek fel kellett a versenyzést és mivel csak május közepén lett volna lehetőség a folytatásra, a nyár közeledte miatt szeptemberben léptek újra dobóállásba az amatőr játékosok.

A mérkőzések folyamán hétről-hétre remek eredmények születtek, a legjobbak a hazai szuperligás játékosokkal is felvehetnék a versenyt a 2020 nyarán felújított pályán. A csapatbajnokságot végül veretlenül a Récsei Autósiskola csapata nyerte, őket három azonos pontszámot gyűjtő csapat követte, köztük az egymás elleni eredmény döntött.

A versenysorozatot hagyományosan a TOP 12-ed versenye zárta szerdán. Ezen az egyéni versenyen a csapatbajnoki mérkőzések folyamán legjobb 12 átlagot elérő játékos gurított. Itt is kitettek magukért a versenyzők, Lengyel Dániel kiváló, 613 fás eredménnyel nyert, de az ezüstérmes Buzsáki Bálint (586 fa) és a bronzérmes Takács Gergely is büszke lehet az eredményére.

Nincs megállás, az új szezon már a következő héten a kezdetét veszi, a díjkiosztót követően a sorsolás is elkészült, hétfőn és szerdán újra guríthatnak a kaposvári és környékbeli amatőr tekések.

1 Récsei Autósiskola 18 1 0 37
2 Pecások 1 16 0 3 32
3 Zuhatag 16 0 3 32
4 Pecások 2 16 0 3 32
5 TBK 15 0 4 30
6 Áram 1 15 0 4 30
7 BT-Technik 11 1 7 23
8 Investment 11 0 8 22
9 Ezerfa 10 1 8 21
10 Sportszelet 10 0 9 20
11 Örökifjak 8 0 11 16
12 Kinizsi 8 0 11 16
13 Erdőkerülők 7 0 12 14
14 Lazafröccs 7 0 12 14
15 Útkoprók 4 0 15 8
16 Vegyesnégyes 4 0 15 8
17 Áram 2 4 0 15 8
18 Fakezűek 3 1 14 7
19 Teke Team 3 0 16 6
20 Horizont 2 0 17 4

Ezeket olvasta már?