Az Alba Fehérvárt is legyőzte a KKK

2021. 11. 12., péntek, 20:40

Hazai pályán verték a székesfehérváriakat Hendleinék péntek este a bajnokság tizedik fordulójában. A nagyszünetben még az Alba vezetett három ponttal, de a harmadik negyedben állva hagyta ellenfelét a KKK, és megszerezte egymás után második győzelmét.

Nem a legjobb előjelekkel készülhettek a somogyiak a bajnokság újabb hazai találkozójára. A héten többen is betegséggel és sérüléssel küzdöttek a csapatban, így nem lehetett teljes létszámmal edzeni. A találkozót Csorvási Milán és Paár Márk volt kénytelen kihagyni. A vendégeknél mindenkire számíthatott Dejan Mihevc vezetőedző – olvasható a delfinek.hu tudósításában.

Szabó Zsolt duplája indította a meccset, a túloldalon pedig Hendlein volt először eredményes. Az első percekben mindkét együttes jó százalékkal értékesítette helyzeteit, egyik fél sem tudott ellépni riválisától. A fehérváriaknál Szabó Zsolt volt elemében, a kaposváriaknál csaknem mindenki feliratkozott a pontszerzők közé. Steele érkezésével veszélyesebb lett a palánk alatt az Alba, az ő zsákolásával vezettek is a fehérváriak. A negyed utolsó találata Laksa nevéhez fűződött, így 17-19-cel zárult a játékrész.

Martin feltűnően sok helyzetet hibázott el, Steele pedig már másodszor zsákolhatott nagyot a túloldalon. A kihagyott hazai helyzeteket rendre újabb találatokkal büntette az Alba, ezzel pedig a tízpontos határ közelébe értek. A jó védekezések után aztán a legjobbkor érkezett Price két gyors kosara, és máris 31-32 állt az eredményjelzőn. A félidő végéig Price alakításai hoztak újabb pontokat a kaposváriaknak, a fehérváriaknál pedig Stark jeleskedett. Két negyed után 46-43-ra vezettek a vendégek.

A folytatásban Ford, majd Hilliard kosarai segítették újra vezetéshez a kaposváriakat, de csak Stark triplájáig. Harcosan kosárlabdáztak a somogyiak, akik próbáltak minél agresszívebb védőmunkát végezni. Elöl végre Martin is belelendült, Ford nagy zsákolása után pedig 60-54-nél már Mihevc edzőnek kellett időt kérni. A somogyiakT azonban ez sem zökkentette ki, akik a szerzett labdák után tíz pont fölé tornázták a különbséget. A 29. percben Vojvoda is megszerezte első pontjait az Albában, de Ford és Hilliard szemfüles kosarai nyomán 70-59-nél kezdődhetett a záró negyed.

A lecserélése után vitatkozó Omenaka kapott technikait a fehérváriaknál, s ha a büntetőket jobban dobták volna a hazaiak nagyobb is lehetett volna a különbség. Krnjajszki triplája törte meg a vendégek zónavédekezését, a szurkolók pedig űzték-hajtották a nagy lelkesedéssel kosárlabdázó somogyiakat. Ford triplája után újabb fehérvári időkérés következett 85-71-nél, és fel is adták a zónát a vendégek a fehérváriak. A végjátékban Stark triplája és Lukács pontjai hozták vissza az egészpályás letámadásra váltó vendégek reményeit, ám Martin nagy zsákolása után már belátták az Albánál, hogy ezen az estén nem lehet legyőzni a remek csapatjátékot nyújtó kaposváriakat. A KKK így a pécsi diadal után újra nyerni tudott.

Kaposvári KK – Alba Fehérvár 97–82 (17–19, 26–27, 27–13,  27–23)
Tippmix NB I. A csoport, 10. forduló

Ezeket olvasta már?