2021. 11. 04., csütörtök, 20:29
A kaposvári együttes az NB III. Nyugati csoportjának 16. fordulójában a Bicskei TC csapatát látja vendégül.
Az NB III. Nyugati csoportjának 16. fordulójában, pénteken 18 órakor a Bicskei TC gárdáját fogadja a Rákóczi a cukorgyári gödörben.
A bicskei gárda 15. fordulót követően a tabella hetedik helyét foglalja el. A bajnokság nem indult jól a Fejér megyei gárda számára, hiszen az első hét fordulóban csak egy győzelmet aratott. Ezt követően azonban igencsak összekapták magukat, hiszen már hat forduló óta veretlenek, ráadásul az utóbbi két meccsükön mind a hat pontot be is zsebelték. Csordás Csaba vezetőedző tanítványai ebben a szezonban a Komárom, a Gyirmót II. és a Balatonfüred otthonában is győztesen hagyták el a pályát, míg pontot szereztek Gárdonyban, Győrben, illetve Pápán is. Az eddig megszerzett 21 pontjából így tizenkettőt otthonától távol szerzett a csapat, amely eddig 18 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, s ugyanennyi gólt kapott. Ami érdekes, hogy idegenben 12 alkalommal voltak eredményesek a bicskeiek, ugyanennyi kapott gól mellett.
A Rákóczi ebben a szezonban egyszer már megmérkőzött a Bicskével, a MOL Magyar Kupa keretén belül. A második körben rendezett összecsapáson a somogyi együttes hátrányból felállva győzött kettő-egyre. Bajnoki mérkőzésen még nem találkoztak egymással a felek, így a vasárnapi meccs sporttörténelmi pillanat lesz a csapatok számára.