2021. 10. 27., szerda, 19:22
Hosszú évek óta vesz részt a SEFAG Zrt. futócsapata a PTE - Rókaűzők futóversenyen. Idén a munkahelyek kategóriájában 2. helyezést érték el.
A munkahelyi kategóriába három csapat jelentkezett be, köztük a SEFAG Zrt. is. A csapat tagjai: Freller Mónika, Kiss Zita, Szabóné Juhász Veronika, Mihály Betta, Veréb Krisztina, Bíró Boglárka, Szabóné Tamás Mária, Varga Gyula, Szabó József, Nagy Mátyás, Fülöp Tamás.
A lelkes és kitartó csapat végül a Mecsekerdő Zrt. mögött a második helyen végzett, de több csapattag is megdöntötte egyéni rekordját, illetve Varga Gyula a két leghosszabb távot teljesítette.
Huszonhetedik alkalommal megrendezett PTE RÓKAŰZŐK Váltófutóversenyen szombaton a MATE Kaposvári Campusa is részt vett, a hallgatói csapat a 7. helyet szerezte meg, míg az oktatók ötödikként értek célba szombaton.
A nagy hagyományokkal rendelkező megmérettetésen hat magyarországi felsőoktatási intézmény hallgatói és oktatói szálltak harcba a MEFOB érmekért és helyezésekért. Kellemes őszi időjárás fogadta a 12 fős csapatokat Pécsen, ahonnan 9 órakor indult el a mezőny, hogy dupla maratoni táv teljesítésével érkezzen meg a délutáni órákban Kaposvárra. A versenyzők csodálatos tájak érintésével, a Mecseken és a Zselicen keresztülfutva jutottak el Somogyország fővárosába.
Az idei erőpróbán igen erős ellenfelekkel kellett megküzdenie a MATE Kaposvári Campus csapatainak, a hallgatók hetedikek lettek, az oktatók pedig ötödikként végeztek. Az egyetemistáknál hatalmas csatában, mindössze 33 másodperc különbséggel győzött és lett egyetemi bajnok az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem „Kullancsvadászok” válogatottja, a Szegedi Tudományegyetem csapata előtt. A tanároknál a Pécsi Tudományegyetem ÁOK Biofizikai Intézet „LéPTEtőmotorok” együttese végzett az élen.
MATE Kaposvár Hallgatói Csapat:
- Papp Kata
- Horváth Réka
- Rottenhoffer Mátyás
- Szöllősi Dorina
- Molnárné Bozsó Bibiána
- Bojtorné Kiskó Borbála
- Torma Dominika
- Hári Veronika
- Meszesi Csenge
- Somogyi Miklós
- Szerb Boglárka
- Gmaydaa Saifo
MATE Kaposvár Oktatói csapat:
- Horváthné Dr. Kovács Bernadett
- Szerb András Bence
- Dr. Bokor Julianna
- Prof. Dr. Tóth Gergely
- Benedek Ildikó
- Dr. Donnie Maclurnan
- Nagyné Dr. Kiszlinger Henrietta
- Dr. Gombos Péter
- Bencéné Dr. Fekete Andrea
- Dr. Borbély Csaba
- Szerb György (csapatvezető)
- Tóth Ildikó