2021. 10. 07., csütörtök, 07:51
Az együttes az első félidőben húsz ponttal vezetett, a térfélcsere után viszont fordított a Szeged, végül azonban egy ponttal nyerni tudott a Kaposvári KK. Hendleinék 2018 után tudtak ismét nyerni az Újszegedi Sportcsarnokban.
A bajnoki alapszakasz negyedik mérkőzését Szegeden játszotta a Kaposvári KK együttese, szerda este. A Tisza-partiakat a felkészülés során két alkalommal is legyőzte már a somogyi gárda, ám az igaz tétre menő csata a korábbiaknál is kiélezettebb küzdelmet ígért. A hazaiak számára plusz motiváció volt, hogy első alkalommal szerepeltek saját szurkolóik előtt. Mindkét alakulat sérült nélkül, teljes csapattal készülhetett a találkozóra.
Persons büntetőjével szerzett vezetést a Szeged, melynek tagjai már a labdafelhozatalban is igyekeztek minél inkább zavarni a somogyiakat. Már az első percektől több passzos játékot erőltettek a kaposváriak, akik egészen másként kosárlabdáztak, mint legutóbb az Oroszlány elleni meccsen. Át is vette a vezetést a vendégegyüttes, amelyben a hibátlanul dobó Ford hamar eljutott tíz pontig. T. J. Price is összekapta magát, a negyedet pedig a somogyiak nyerték több, mint tíz ponttal.
Bognár távoli találataival zárkóztak a szegediek, de Martin is rendre kihasználta lehetőségeit a túloldali palánk alatt. Puska triplájával és Martin pontjaival 21-41 állt az eredményjelzőn. Utóbbi akkorát kapott egy ütközésnél, hogy a kontaktlencséje is kiesett. Emiatt le is kellett cserélni egy rövid időre. A negyed vége kiegyenlített játékot hozott, így maradt a húsz pontnyi különbség.
A pihenő után újabb Bognár-tripla következett, majd Keller Iván zsákolása faragta tovább a különbséget. A negyedet azonban Krnjajszki bravúros triplája zárta 49-66-ra az eredményt.
Óriási erőket mozgósítottak a szegediek a felzárkózásért és távoli találatokkal az egyenlítés közelébe értek. Hat perccel a vége előtt 61-68-nál ismét időt kért Nikola Lazics, mert több kaposvári támadás is eredménytelen volt. Persons igazi vezérként hajtotta a szegedieket, akik kétszer is blokkolták Price próbálkozásait. Közel öt perc telt el kaposvári pont nélkül, majd a rossz sorozatot Ford törte meg. A hazaiaknál Bognár és Persons is ellenállhatatlan volt ekkor, óriási szerepük volt a 72-72-es egyenlítésben. Cook triplája aztán már a fordítást jelentette, de Hilliard büntetői ismét a Kaposvárt juttatták előnyhöz. Az utolsó hazai akciót sikerült kivédekezni, így 2018 után újra bravúros diadalt arattak a somogyiak az Újszegedi Sportcsarnokban.
A KKK négy forduló után két győzelemmel és két vereséggel a tabella hetedik helyén áll. Az együttes legközelebb szombaton a Paksot fogadja a Kaposvár Arénában.
Naturtex-SZTE-Szedeák – Kaposvári KK 75–76 (13–26, 16–23, 20–17, 26–10) |
Tippmix NB I. A csoport, 4. forduló |
Naturtex-SZTE-Szedeák: Persons (18/6), Polányi (3/3), Cook (13/3), Hunt (2), Alston (-). Csere: Balogh Sz. (-), Bognár (21/12), Szatmári (-), Keller I. (13/6), Filipovic S. (3), Kerpel-Fronius B. (2). Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. Kaposvári KK: Hilliard (6), T. J. Price (10), Plézer (2), Ford (20/6), Martin (17). Csere: Krnjajszki (5/3), Csorvási (6), Hendlein (7), Puska (3/3), Paár (-). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Szőke Balázs, Filipovics Gordan. |