Hosszabbításban kapott ki első hazai meccsén a KKK

2021. 10. 02., szombat, 21:03

Az együttes szombat este az Oroszlány ellen kényszerült túlórára, a végén pedig a vendégek örülhettek.

Az Oroszlány elleni rangadóval kezdte hazai szereplését a 2021/2022-es bajnoki alapszakaszban a Kaposvári KK. A somogyiak teljes kerettel várhatták az összecsapást, míg a vendégeknél a sérült Molnár Márton és Szabadfi Márk hiányzott. Első bevetésére készülődhetett ellenben az oroszlányikanál eddig pályára sem lépő Elijah Burns – olvasható a delfinek.hu tudósításában.

A hagyományosan jó kapcsolatot ápoló szurkolótáborok ezúttal is találkoztak a meccs előtt és remek hangulatot varázsoltak a Kaposvár Arénába.

Ford találatával rajtoltak a kaposváriak, a túloldalon pedig Burns mutatkozott be kosárral. Az első percekben jól szervezetten védekeztek a vendégek, akik sikerrel fékezték meg a somogyi akciókat. Ford óriási blokkja után Martin találatával vették át ismét a vezetést a kaposváriak. A negyed végén azonban Miliszavljevics fordítani tudott egy triplával.

Nagy csatát vívtak a felek, egyik gárda sem tudott elszakadni riválisától. Csorvási szépségdíja blokkját követően Burns is bemutatott egy mutatós védekezést. Akadozott a hazai támadójáték, ezt kihasználva ugyan némiképp ellépett az Oroszlány, ám a játékrész végén Martin gondoskodott az egyenlítésről.

Miliszavljevics 2+1-es akciójával indított a szünet után az Oroszlány, a hazaiak pedig egymás után több akciót is elhibáztak. Jókor jött Ford triplája és Price tempója is, Hendlein pedig a lepattanókat gyűjtötte szorgalmasan. A negyed derekán ismét megtorpantak a kaposváriak, Nikola Lazics kénytelen volt időt kérni.

Négy pont előnnyel kezdhette a záró szakaszt a vendéggárda, de Ford triplája, majd Krnjajszki ziccere a 48-48-as állást jelentette. Nagyon gyenge százalékkal dobott mindkét alakulat, az utolsó három percre fordulva mindössze egyetlen pont volt a különbség, aztán Price duplája, valamint Ford büntetői megint minimális hazai vezetést hoztak. Az utolsó percben Parrish hármasára egy Ford büntető volt csak a válasz, az utolsó akciót pedig kivédekezték a hazaiak, így következett a hosszabbítás.

A Ráadásban Ihring villant, de Martin tartotta vele a lépést. Price kulcsszituációkban rontott dobásokat, a túloldalon pedig Parrish és Ihring nem hibázott, kiharcolva ezzel az értékes győzelmet az Oroszlánynak.

Kaposvári KK–MVM-OSE Lions 63–68 (15–16, 14–13, 11–17, 14–10, 5–12) – hosszabbítás után
Tippmix NB I. A csoport, 3. forduló

Ezeket olvasta már?