Az utolsó pillanatban kapott ki a Rákóczi

2021. 09. 23., csütörtök, 08:41

Hiába dolgozott ki rengeteg helyzetet, újabb vereségbe szaladt bele az együttes. Ezúttal a Balatonfüred otthonában maradtak alul a zöld-fehérek 1-0-ra, egy 89. percben bekapott góllal.

Az NB III. Nyugati csoportjának 8. fordulójában a Balatonfüred otthonában lépett pláyára szerda délután a Rákóczi, amely első idegenbeli győzelmét szerette volna megszerezni.

A kaposvári csapat igen támadó szellemben kezdte a mérkőzést, az első fél órában azonban csak az átlövések okoztak veszélyt a kapuk előtt. A Rákócziból Zólyomi Dávid, Pintér Norbert és Bíró Dominik is eleresztett egy jó löketet, de vagy Erdélyi Ádám kapus tudott védeni, vagy elkerülte a labda a kaput.

A másik oldalon Szabó Bence próbált veszélyeztetni, de ő sem talált kaput. Félórányi játékot követően a Rákóczi megszerezhette volna a vezetést, János Norbert ugyanis remekül ívelt középre jobbról, a másik oldalon, jó ütemben érkező Borbély Ákos elé, aki kapásból, mintegy nyolc méterről fölé bombázott. A szünet előtti utolsó percben is könnyedén előnybe kerülhetett volna a kaposvári együttes. Ezúttal Pintér Norbert ívelte remekül a labdát Lakatos Gergő fejére, aki csak centikkel fejelt a bal kapufa mellé.

A második félidő elején sem hagyott alább a Rákóczi nyomása, és jött is az újabb hatalmas lehetőség. Borbély Ákos remekül centerezett, középen Pintér Norbert átlépte a labdát, ami így Zvara Dávid elé került, aki nyolc méterről, kapásból lőtt, de Erdélyi Ádám reflexből bele tudott ütni a labdába. A folytatásban sem maradtak el a ziccerek, de a gól még mindig váratott magára, hiszen Borbély Ákos egy szóló után kevéssel lőtt fölé/mellé, majd pont egy órányi játékot követően egy szöglet után Harsányi Dániel bal alsóba tartó fejesét bravúrral ütötte ki Erdélyi kapus, a kipattanót pedig egy méterről rúgta fölé Mayer Milán.

A Rákóczi hiába játszott végig fölényben, számtalan helyzetet kihagyott, ami a végén megbosszulta magát. A rendes játékidő utolsó percében jött a hidegzuhany: Farkas Dániel a saját térfeléről indult meg, két védőt is kicselezett, majd tíz méterről a bal kapufa segítségével megszerezte a mindent eldöntő találatot a Balatonfürednek.

Balatonfüredi FC–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (0–0)
Balatonfüredi FC: Erdélyi – Szalai P., Pécseli, Burucz, Tetézi – Bene Zs., Csikós (Tamás Sz., a 34. percben), Imre I. (Farkas D., a 68. percben), Markó (Leidl, a 91. percben) – Schillinger (Róth, a 68. percben), Szabó B. (Borgulya D., a 91. percben). Vezetőedző: Borgulya István.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Czuczi, Lakatos G., Harsányi D. – Zólyomi (Orsós T., a 84. percben), Zvara (Kondor, az 56. percben), Gál, Bíró, Borbély – Pintér N. (Mayer M, az 56. percben), János N. (Szederkényi, a 75. percben). Vezetőedző: Nagy Tamás.
Gólszerző: Farkas D. (a 89. percben).
Sárga lap: Szabó B. (a 27. percben), Imre I. (a 67. percben), Farkas D. (a 82. percben), illetve Harsányi (a 37. percben), Lakatos G. (a 81. percben).

Ezeket olvasta már?