2021. 09. 17., péntek, 08:23
Két támadóval, Pintér Norberttel és Kondor Kristóffal erősödött a zöld-fehérek kerete. Utóbbi a hétvégén már játszott is, és egy pontot érő gólt szerzett a Rákóczinak.
Az átigazolási piac lezárása előtti pillanatokban írt alá a Rákóczihoz Kondor Kristóf, aki Kozármislenyből tért vissza a somogyi megyeszékhelyre.
A 23 éves támadó Nagykanizsán kezdett focizni gyermekkorában, de igen korán, már 13 évesen a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiához került. Ezt követően igazolt Székesfehérvárra, ahol a Videoton II. csapatában belekóstolt a felnőtt futballba. Később visszatért Nagykanizsára, majd Pécsen futballozott a harmadosztályban. A következő szezonban ismét váltott, és tagja volt a másodosztályba feljutó Szentlőrincnek. Az NB II-ben 17 mérkőzésen lépett pályára a baranyai csapat színeiben, majd a télen Dunaújvárosba, fél szezon után pedig Kozármislenybe igazolt.
Kondor Kristóf múlt vasárnap már pályára is lépett a Rákócziban, és a Tatabánya ellen hazai pályán 1-1-re végződő mérkőzésen ő szerezte a zöld-fehérek egyenlítő találatát.
Rajta kívül egy másik támadót is igazolt mág a Rákóczi a múlt héten, a 28 esztendős Pintér Norbertet. A vajdasági születésű futballista Pakson nevelkedett, ahol az utánpótlásban végigjárta a ranglétrát és eljutott egészen az NB I-es csapatig.
Ezt követően a másodosztályú Balmazújvárost erősítette három szezonon keresztül. A következő két évben Szolnokon futballozott, ugyancsak az NB II-ben, majd a szerb másodosztályba, Topolyára igazolt, ahonnét Csíkszeredára, a román második ligába szerződött, onnan érkezett Kaposvárra.