Hat aranyérmet nyertek Erdélyben a fiatal kaposvári dzsúdósok

2021. 09. 15., szerda, 11:27

A Szatmárnémeti kupán szerepeltek a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola dzsúdósai.

A nemzetközi versenyen tíz dzsúdós és egy bíró képviselte a KASI-szakosztályát. Böröcz Zsolt, a sportiskolások vezetőedzője azt monda: előzetesen nem tudták felmérni az esélyeket, mert először vettek részt ezen a viadalon, de bizakodóak voltak, mivel a versenykiírás szerinti korcsoportok legjobbjait nevezték, akik mind nagyon komoly tehetségek.

Hozzátette, hogy összességében erősen változó volt a csapat teljesítménye, annak megfelelően, hogy ki milyen erősségű és létszámú kategóriában szerepelt. Voltak meglepően erős, népesebb mezőnyök, míg máshol kevesebb vagy kisebb erőt képviselő riválisok ellen kellett helytállni.

Ukrajna, Románia, Oroszország és Magyarország közel háromszáz dzsúdósa vetélkedett a díjakért. A fiatalok edzője azt mondta, minden eredmény értékes, az pedig különösen, hogy csapat szinten tízből nyolc KASI-s dzsúdós érmet nyert, ebből hatan aranyat.

A sportiskolások legközelebb vasárnap, a pécsi Dél-Dunántúli Regionális Rangsorversenyen lépnek küzdőtérre. 

A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola dzsúdósainak eredményei:

Aranyérmesek: Máté Albert, Peltzer Áron, Lakosi Olivér, Stágl Dorina, Schneider Sára, Furman Lili

Ezüstérmes: Máté Márton, Kardos Domokos

Ötödik helyezett: Máté-Márton Mirkó

Ezeket olvasta már?