Szép volt, fiúk! 2-0-ra nyert a Rákóczi a soproni csapat ellen

2021. 09. 02., csütörtök, 11:33

Az SC Sopron ellen aratta első győzelmét csapatunk a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának ötödik fordulójában.

Az kezdősípszó elhangzását követően lehetett érezni, hogy a kaposvári csapat a három pontért lépett pályára, ugyanis már az első támadás – nagyjából fél perc – után következhetett egy szögletsorozat. Zvara Dávid háromszor is középre tekerhette a labdát, s a harmadik után érkezett is a vezető találat: Mayer Milán két méterről fejelt a kapu bal oldalába. A bátor kezdés meghozta az eredményét, majd a félidő derekán, kis híján megduplázta az előnyt a cukorgyári csapat.

Előbb János Norbert fejelhetett volna könnyedén gólt, hiszen remek átadást kapott Bíró Dominiktől, de négy méterről, ajtó-ablak helyzetben, fölé fejelt, majd egy újabb veszélyes szöglet után Harsányi Dániel fejesét tolta ki a léc alól Horváth Brúnó. A szünet előtti percekben majdnem megbosszulták magukat a kihagyott lehetőségek, azonban Pogacsics Krisztián gondoskodott arról, hogy maradjon az egygólos vezetés, hiszen óriási bravúrral kitolta Krizsonits Mátyás jobb alsóba tartó veszélyes lövését.

A szünetben János Norbertet Kondor Kristóf váltotta, aki az átigazolási időszak utolsó óráiban csatlakozott a kerethez. A második félidőben a vendégek átvették az irányítást, de nem igazán találták a fogást csapatunkon, amely olykor szép támadásokat vezetve alakított ki kisebb-nagyobb helyzeteket. A gólhoz legközelebb Harsányi Dániel állt, aki egy szabadrúgás után kapásból vette célba a kaput, de éles szögből, estébe leadott lövése elment keresztbe. A hajrában aztán Bíró Dominik bebiztosította csapatunk számára a három pontot: Zvara Dávid jobb oldalról érkező szabadrúgására Gál Mátyás robbant be, fejesét nagy bravúrral ütötte ki Horváth Brúnó, de a kipattanót Bíró Dominik a hálóba vágta, így a lelátóról jogosan zúgott: szép volt, fiúk!

 

Kaposvári Rákóczi FC–SC Sopron 2–0 (1–0)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 300 néző. V.: Szommer (Keszthelyi, Rózsás).

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Harsányi D., Gál, Lakatos G. – Czuczi (Zólyomi, a 83. percben), Zvara, Palkovics (Eleven, a 89. percben), Borbély – János N. (Kondor, a szünetben), Mayer M. (Fehérvári, a 89. percben), Bíró D. (Orsós D., a 89. percben). Vezetőedző: Nagy Tamás.

SC Sopron: Horváth B. – Jakab G. (Gere, a 76. percben), Baranyai, Koronczai – Pető, Holzmann, Tóth A., Sipos B. (Kalmár D., az 58. percben), Csomós (Gáncs, az 58. percben ) – Kustor, Krizsonits (Füleki, a 64. percben). Vezetőedző: Németh Norbert.

Gólszerzők: Mayer M. (a 2. percben), (a 84. percben).

Sárga lap: Borbély (az 59. percben), Fehérvári (a 91. percben), illetve Gáncs (a 76. percben).

Ezeket olvasta már?