Ezen a héten rendezik meg az Orosz László Emléktornát

2021. 08. 31., kedd, 16:42

A Kaposvári Kosárlabda Klub elhunyt játékosára emlékezik. A tornát csütörtöktől szombatig rendezik meg a Kaposvár Arénában. A KKK mellett a Szeged és a horvát Eszék lép pályára.

Csütörtöktől szombatig rendzik meg az MTOK X. Orosz László Emléktornát – olvasható a delfinek.hu oldalon.

A koronavírus miatt tavaly elmaradt hagyományos hazai felkészülési torna, idén azonban három csapat részvételével már újfent pattog majd a labda a Kaposvár Arénában.

A KKK egykori csapatkapitánya Orosz László 2011-ben, tragikus körülmények közt hunyt el, mindössze 40 évesen vetett véget életének. A kiváló center 1971-ben született Miskolcon, tehetségére hamar felfigyeltek az országban. Előbb a Tungsramban, majd a Honvédban kosárlabdázott, utóbbival négyszer is a csúcsra ért a pontvadászat végén.

Első kaposvári korszaka 1998-ban kezdődött, 2000-ben tagja volt a klub addigi legjobb eredményét előre csapatnak. Később játszott a Szolnok és a PVSK csapataiban is, majd 2006-ban tért vissza a KKK-hoz. Újabb négy szezont húzott le kék-fehérben, miközben a csapatkapitányi tisztet is betöltötte.

A 120-szoros válogatott Orosz László összesen 204 tétmérkőzésen lépett pályára a Kaposvári KK-ban.

Az egyesüelt felhívta a szurkolók figyelmét, hogy a mérkőzésekre csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni.

Az MTOK X. Orosz László Emléktorna programja

Szeptember 2-4., Helyszín: Kaposvár Aréna

Ezeket olvasta már?