2021. 08. 14., szombat, 18:12
A kaposváriak zsinórban harmadik hazai meccsüket játsszák az NB III-as labdarúgó-bajnokságban.
A bajnokságot remekül kezdő újoncot, a budapesti Kelen SC csapatát fogadja a Kaposvári Rákóczi az NB III. Nyugati csoportjának harmadik fordulójában.
A fővárosi együttes a bajnokságban a Balatonfüredet, illetve az Andráshidát is megverte, akárcsak a Magyar Kupában a THSE-Szabadkikötőt.
Lakatos Gergő, a Rákóczi belső védője a csapat hivatalos honlapjának azt mondta: fiatal, akadémián nevelkedett játékosok alkotják a Kelen SC-t. A Magyar Kupát is beleértve három győzelemmel kezdték a szezont, ráadásul a szerzett góljaik száma is figyelemre méltó, hiszen tizenhárom alakalommal voltak eredményesek. Sajnos a mi első sikerünk még várat magára, bár szerdán is mindent megtettünk érte. Az első húsz percet leszámítva egy egészen jó iramú mérkőzést játszottunk a Gyirmót II. ellen, a csapat végig ment előre a három pontért. Reménykedünk benne, hogy a hétvégén már sikerül megszerezni az első győzelmet. A statisztika alapján egy jó csapat érkezik hozzánk, de hazai pályán, bárki is legyen az ellenfél, mindig győzni akarunk.
A fiatalodó, még formálódó Rákóczin folyamatosan látszódnak a fejlődés jelei, melynek köszönhetően továbbjutott a csapat a Magyar Kupában, illetve a Gyirmót II. ellen már az első bajnoki pont is bekerült az együttes neve mellé.
– A csapat kezd összekovácsolódni, látszik az edzésen elvégzett rengeteg munka – tette hozzá Lakatos Gergő. – Hétről-hétre szépen lépegetünk előre, ha ehhez vasárnap társul egy győzelem, akkor beérik a sok munka gyümölcse. Óriási lökést adna a csapatnak, ha sikerülne megszerezni az első három pontot.
A vasárnapi Kaposvári Rákóczi FC - Kelen SC találkozó 19 órakor kezdődik majd a Rákóczi Stadionban.