2021. 08. 04., szerda, 11:52
A török élvonalból erősít az 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraligás női röplabdacsapata. A Challenge Kupa és a Magyar Kupa 2021-es bronzérmes együttesében folytatja pályafutását az azerbajdzsáni válogatott Nikalina Bashnakova. A 23 esztendős, 190 centi magas ütő eddigi pályafutása során már szép sikereket ért el, és szeretne fontos láncszeme lenni új klubjának is.
Névjegy |
Név: Nikalina Bashnakova Állampolgárság: azerbajdzsáni Született: 1998. 03. 29. Magasság: 190 cm Súly: 70 kg Eddigi klubjai: Azerrail Baku (azeri) 2015-2016 Bursa BBSK (török) 2016-2018 Sariyer Belediyesi (2018-2021) Legnagyobb sikerek: Challenge Kupa első hely (2017) Challenge Kupa második hely (2018) Azerbajdzsáni bajnoki cím (2016) azerbajdzsáni válogatott |
Hogy emlékszel vissza felnőtt pályafutásod első éveire?
Szívesen gondolok vissza arra az időszakra, amikor azeri csapatommal bajnokságot nyertünk, illetve azokra az évekre is, amit a Bursa együttesében töltöttem - nyilatkozta Nikalina. - Tagja voltam két Challenge Kupa-döntős társaságnak, és az egyik finálét meg is tudtuk nyerni. Ugyancsak nagy élmény volt a Sariyer gárdájával felkerülni a török Szuperligába, ahol hétről hétre kemény meccseket játszottunk.
Milyen tervekkel érkezel majd a hétvégén Magyarországra?
Mint minden sportolónak, a fő kihívás számomra is a bajnoki cím megnyerése, játsszak bárhol. Nem sokat tudok egyelőre a magyar röplabdáról, de ebben a szezonban megismerem majd közelebbről az Extraligát, és külön örülök annak, hogy a Challenge Kupában is elindulunk. Szeretném magam megmutatni ebben a közegben is. Sokáig Törökországban játszottam, így ez egy új szakasz lesz a karrieremben. Természetesen szeretném fejleszteni magam röplabdában, minél többet tanulni és jó tapasztalatokat szerezni. Remélem, hogy az új csapattal együtt jó eredményeket érünk el.
Hogy kerültél kapcsolatba ezzel a sportággal?
Az általános iskolában kezdtem el röplabdázni. Valójában ez spontán történt: az egyik nap kiválasztottak az iskola edzői. Kezdettől fogva szerelmes vagyok ebbe a játékba.
Viszonylag hosszú szünet volt, de fontos számomra, hogy folyamatosan formában tartsam magam, így természetesen odafigyeltem erre. A nyár lassan véget ér számomra, így újult erővel és új érzelmekkel készülök a rám váró szezonra.
Fiatal korod ellenére komoly eredményeid vannak, és színvonalas bajnokságokban szerepeltél. Mit vársz magadtól a formálódó kaposvári csapat egyik új igazolásaként?
Nagyon érzelmes vagyok a pályán, néha talán agresszív is, de ez utóbbi csak a riválisok irányába... Remélem, én is tudom motiválni, bátorítani a többieket az edzéseken és a pályán. Tudom, milyen az, amikor a szett végén be kell ütni a labdákat a győzelemhez. Vállalom ennek a terhét és a felelősségét, és 100 százalékosan készen állok a kaposvári játékra!