Több játékosával is szerződést hosszabbított a Rákóczi

2021. 07. 24., szombat, 08:51

Szinte egy fél kezdőtizeneggyel állapodott meg a klub a folytatásról.

Öt játékossal is szerződést hosszabbított a Kaposvári Rákóczi labdarúgó csapata – számolt be róla Hivatalos Kaposvári Rákóczi FC Facebook-oldal.

Az egyikük a kapus Pogacsics Krisztián. A 35 éves rutinos hálóőr eddig 79 tétmérkőzésen védte a Rákóczi kapuját, amellyel sikerült kivívnia az élvonalba jutást. Az elmúlt két szezonban már kevesebb sikerben volt része, de a harmadik ligában sem hagyta cserben a klubot.

Gál Mátyás is maradt, aki egyik húzóembere lehet az együttesnek az előttünk álló évadban. A rutinos védekező középpályásnak – aki belső védő pozícióban is sokszor feltűnt már – több száz másodosztályú mérkőzés van a lábában, és tapasztalatával sokat segíthet a fiataloknak. A 29 esztendős játékos az előző év őszén, szezon közben csatlakozott a Rákóczihoz, és eddig kereken harminc tétmeccsen lépett pályára zöld-fehérek színekben.

A saját nevelésű Bíró Dominik is a Rákóczit erősíti a jövőben. A 23 esztendős játékos a nyári edzőmérkőzések alapján igen jó szezonra elé néz, ráadásul úgy látszik, hogy az a súlyos sérülése, ami az elmúlt bajnokságban hátráltatta, már a múlté. A 2018/2019-es szezonban, a másodosztályból való feljutásból a támadó középpályás is oroszlánrészt vállalt, de az elmúlt két évadban már csak epizódszerepekhez jutott.

Szederkényi Ádám egy évvel ezelőtt kapott profi szerződést a klubtól, amit az augusztus első hétvégéjén rajtoló szezon előtt meghosszabbítottak a felek. Az igen fiatal, mindösszesen 17 esztendős támadó az előző, NB II-es szezonban már hat alkalommal is kezdőként lépett pályára, de emellett a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapatát is erősítette.

Az előző szezon felénél Székesfehérvárról érkező Zólyomi Dávid továbbra is marad a somogyi megyeszékhelyen. A másodosztályban még kevés lehetőséget kapott a szakmai stábtól (hat másodosztályú és egy Magyar Kupa meccsen jutott szóhoz), augusztustól azonban már biztos, hogy több mérkőzésen is a kezdőben találhatja magát a 20 esztendős középpályás.

A Rákóczi egyébként vasárnap játssza utolsó felkészülési mérkőzését a szezonkezdet előtt. Az együttes este 7 órától a szintén NB III-as, ám a Közép csoportban szereplő Kozármislenyt fogadja (a kaposváriak a harmadosztály Nyugat csoportjában játszanak majd).

Egy hétre rá pedig már tétmérkőzés vár az együttesre az NB III-ban. Jövő vasárnap a Mosonmagyaróvár ellen kezdi a szezont a Rákóczi, hazai környezetben.

Ezeket olvasta már?