Körmenden és Szolnokon is játszott a KKK új igazolása

2021. 07. 23., péntek, 10:13

Az amerikai T.J. Price-t szerződtette a kaposvári kosárcsapat.

Az amerikai T.J. Price személyében egy Magyarországon is jól ismert játékossal erősített a Kaposvári KK – olvasható a delfienk.hu oldalon.

A korábban a Körmend és a Szolnok csapatában is megforduló, kettes poszton bevethető amerikai játékos egy esztendőre szóló szerződést kötött a KKK-val.

A 28 esztendős, 196 cm magas Price 2015-ben végzett a Western Kentucky egyetemen, majd első profi szezonját a francia Lille csapatában töltötte. Ezt követően két idényen át az NBA G-Ligájában játszott, majd Magyarországra vezetett útja.

A 2018/19-es szezonban az alap- és középszakaszt is megnyerő Körmend színeiben végül bajnoki ezüstérmet szerzett. Price összesen 44 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, az NBI alapszakaszának a nyolcadik, a középszakasz felsőházának pedig a negyedik legjobb pontszerzőjeként csapata egyik legfontosabb játékosának bizonyult.

Az idény során mérkőzésenként 28 perc alatt 16.9 pontot, 3.3 lepattanót, 3.2 gólpasszt és 1.3 labdaszerzést átlagolt.

A 2019/20-as idényben előbb Hongkongban kosárlabdázott, majd decemberben visszatért a magyar bajnokságba és a Szolnoki Olajbányásznál folytatta pályafutását. A koronavírus miatt félbeszakadt idényben hét mérkőzésen lépett pályára, átlagban 23 perc alatt 9.6 pontot szerzett.

A mögöttünk hagyott évadot a román élvonalbeli Dinamo Bukarest gárdájában töltötte, itt 14.5 pontot, 3 lepattanót, 3.8 gólpasszt és 1.9 labdaszerzést átlagolt.

T.J. Price a KKK-ban a 10-es mezszámmal fog szerepelni.

A KKK játékoskerete jelenleg így néz ki:
Nimrod Hilliard
T.J. Price
Hendlein Roland
Krnjajszki Borisz
Bogdán Benedek
Plézer Gábor
Puska Bence
Paár Márk
Csorvási Milán