Hadaró Valentin és Szarka Ákos is távozik a Rákócziból

2021. 06. 23., szerda, 16:48

Hadaró Kecskemétre, míg Szarka Ajkára igazolt.

A 26 esztendős Hadaró Valentin Felcsúton kezdett el futballozni, majd a kaposvári utánpótlásba került, ahol végig is járta a korosztályos csapatokat. A 2013/2014-es szezonban az NB I-ben mutatkozhatott be a felnőttek között. A következő bajnokságban már alapember volt az NB II-ben, 22-szer kezdőként, 3-szor csereként lépett a pályára. A kizásár után is hűséges maradt Kaposvárhoz, a megye I-ben 24 találkozón 13 gólt szerzett, illetve betalált az osztályozón is, amivel feljutáshoz segítette csapatát. Két szezon következett az NB III-ban, 57 mérkőzésen 3 góllal, illetve egy újabb feljutással. Az NB II-ben azonnal ezüstérmes lett csapatával, az újabb feljutásból 31 mérkőzésen 1 góllal vette ki a részét, továbbra is alapemberként, majd az NB I-ben 16 meccsen játszott. A kiesés után is maradt, 25 mérkőzésen 1 gólt lőtt a legutóbbi szezonban a másodosztályban – írták a kecskemetite.hu oldalán. 

– Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, hogy elhagyom Kaposvárt, ezért is vártam ki igazából az utolsó pillanatig. A pályafutásom 99 százalékát Kaposváron töltöttem, 14 éves korom óta ott futballoztam, mindig az otthonomnak fogom tekinteni a várost. Sajnos meg kellett hoznom ezt a döntést, de nagyon remélem, hogy jól döntöttem. Tudtam informálódni a Kecskemétről, hiszen nemcsak korábbi csapattársaim, de az egyik legjobb barátom, Nagy Krisztián is itt van már, vele sokat beszélgettem. Felhívott ugyanakkor Szabó István vezetőedző is, aki nagyon szimpatikusan felvázolta azt, merre is szeretne tartani a klub és a csapat. Más lehetőségeim is voltak, de a megérzésemre hallgattam, mert tetszettek a hosszabb távú tervek is. Minél több meccsen szeretnék pályára lépni, ez az egyéni célom, de a legfontosabb persze az, hogy legyen egy olyan éve a csapatnak, amit mindenki sikerként tud elkönyvelni a végén – mondta Hadaró Valentin.

Szarka Ákos 2 éves szerződést írt alá az FC Ajka klubjánál. Szarka első magyarországi klubja a Diósgyőr volt, később Gyirmóton, majd Kaposváron is megfordult. Eddigi magyarországi karrierje alatt 114 mérkőzésen sok alkalommal volt eredményes, a 2018/19-es NB II-es szezonban 19 góllal a második lett a góllövőlistán – írták az fcajka.hu oldalon.