Negyedik hellyel hangolt a KASI junior kosárcsapata az országos döntőre

2021. 05. 19., szerda, 18:19

Szőke Balázs tanítványai egy kecskeméti tornán a házigazdával és a Szolnokkal csaptak össze.

Negyedik helyen zárta a kecskeméti I. MVM Junior Kosárlabda Tornát a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola együttese.

A torna után Szőke Balázs, a sportiskolások edzője arról tájékoztatott, hogy két nap alatt négy junior csapat, a Kecskemét, a Szolnok, az NKA Pécs és a KASI mérte össze tudását a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia által szervezett tornán.

Hozzátette, hogy a mérkőzések az országos junior döntőkre való felkészülést szolgálták. Sérülés és betegség miatt csupán nyolc hadra fogható kosárlabdázóval játszottak a kaposváriak.

– Sajnos mindkét mérkőzésen vereséget szenvedtünk – mondta Szőke Balázs, aki hozzátette, hogy az egész torna alatt nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott. Voltak egészen nagyszerű pillanatai és borzasztó gyenge percei is, amit – ahogy fogalmazott – nem engedhetünk meg magunknak.

– Ettől függetlenül nagyon hasznos volt csapatunk számára, hogy részt vehettünk a színvonalas tornán, és szeretnénk a jó periódusokat átmenteni a döntőre, illetve tanulni az elkövetett hibákból – tette hozzá a fiatalok edzője.

Cohill Eric bekerült a torna All Star csapatába, különdíjat kapott Paár Márk is, aki a legjobb kaposvári játékosnak bizonyult.

Eredmények:

Kecskeméti KA–Kaposvári Sportközpont és Sportiskola 90–67 (23–9, 12–23, 32–19, 23–16)
KASI: Paár M. (25/3), Vajda L. (3), Cohill E. (20/3), Lévai A. (5), Győr B. (6). Csere: Kovács B. (5/3), Karabulut T. (3), Marics H. (-). Edző: Szőke Balázs, Fodor Dénes.

Kaposvári Sportközpont és Sportiskola–Szolnoki KA 68–103 (20–22, 25–28, 12–25, 11–28)
KASI: Paár M. (18), Cohill E. (28), Vajda L. (4/3), Lévai A. (7/3), Győr B. (10). Csere: Karabulut T. (1), Kovács B. (-), Marics H. (-). Edző: Szőke Balázs, Fodor Dénes.

A torna végeredménye: 1. Kecskeméti KA, 2. NKA Pécs, 3. Szolnoki KA, 4. KASI.

Ezeket olvasta már?