2021. 05. 12., szerda, 19:57
Az együttes idegenben győzte le a Pécset az alsóházi rájátszás utolsó fordulójában.
Tartalékos összeállításban lépett pályára a Kaposvári KK szerdán a PVSK otthonában. Az alsóházi rájátszás utolsó fordulójában a hetek óta deréksérüléssel bajlódó Milos Miliszavljevics már nem tudta vállalni a játékot, így nélküle álltak fel a somogyiak. A kaposváriak két amerikai játékosa, Jeff Allen és Morris Curry már korábba nelhagyta a csapatot, Révész Ádám és Hock Gergő pedig sérülésből lábadozik.
Az első percek a vendégeknek sikerültek jobban a négy külföldivel kezdő pécsiekkel szemben. A negyed közepén ellépett a baranyai gárda, de Hendlein és Krnjajszki pontjaival sikerült felzárkózni.
A folytatásban Plézer triplájával egy pontra csökkent a KKK hátránya. Remekül tartották magukat ezekben a percekben a kaposváriak, akik a félidő vége előtt 37-37-nél egyenlítettek is. Egy szerzett labdát követően Rivers ziccere után pedig azonnal időt kért Dragan Alekszics vezetőedző a Pécsnek. A játékrész utolsó pillanatában Krnjajszki futtában elengedett triplája hullott a gyűrűbe, kialakítva ezzel a 41-44-es eredményt.
A nagyszünet után közvetlenül Rivers hármasa és Hendlein közeli találata növelte a kaposváriak előnyét, de Budimir és Dragasevics nem hagyta, hogy leszakadjon a baranyai együttes. A 25. percben Brkic duplája már azt jelentette, hogy ledolgozta hátrányát a Pécs. Nikola Lazics vezetőedző 56-56-nál kért időt, után pedig Plézer triplája el is mozdította a vendégeket, de Funderburk találata már ismét a hazai előnyt jelentette.
A záró szakaszt 70-66-ról kezdték a csapatok és több helyzet is kimaradt az első percekben. Két Rivers-dupla hozta el az újabb egyenlítést 70-70-nél, az amerikait nehezen tartották a baranyaiak. Rajta kívül Krnjajszki is eredményesen célzott távolról, 76-83-nál kikényszerítve ezzel egy újabb hazai időkérést. Az utolsó percekben megpróbált közelebb férkőzni a Pécs, de Rivers és a fiatal Paár biztos kézzel értékesített büntetői a kaposváriak bravúros győzelmét jelentették egyben.
Pécsi VSK-VEOLIA–Kaposvári KK 85–91 (18–16, 23–28, 29–22, 15–25) |
Tippmix NB I. A csoport, alsóházi rájátszás, 10. forduló |
Pécsi VSK VEOLIA: Ruják (7/3), Lewis (18/3), Funderburk (14), Budimir (14/6), Brkics (19). Csere: Carev (-), Krivacsevics (10), Dragasevics (3/3). Vezetőedző: Dragan Alekszics. Edző: Andrija Csirics. Kaposvári KK: Krnjajszki (23/9), Baki (2), Rivers (33/15), Bogdán (2), Hendlein (14/3). Csere: Plézer (13/9), Puska (2), Paár (2). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Szőke Balázs, Filipovics Gordan |