Remekül nyitották a szezont a sportiskolás atléták

2021. 05. 10., hétfő, 15:42

Új lebonyolítással rendezték az U16–os korosztályországos döntős kvalifikációját. Három régiós verseny alapján versenyszámonként a legjobb három atléta vehet részt majd a szeptemberi ob-n.

– Székesfehérvár rendezte az első régiós versenyt Fejér, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Baranya U16-os és U14-es korosztályának – mondta Dovigyel Csaba edző.

– A KASI fiataljai közül tucatnyian indultak. Nyolc érem és több döntős helyezés is jutott a kaposváriaknak. Az U16-os korosztály alaposan kitett magáért. A lányok mezőnyében Hajdu Boróka súlylökésben arany-, diszkoszvetésben ezüstérmet vehetett át, úgy, hogy ő még jövőre is ennek a korosztálynak a tagja lesz. A sprintereknél Magyar Alexandra kellemes meglepetésre, nagy elleneszélben is kiváló egyéni csúcsot futott 100 méteren (12,91) és lett második. Háromszáz méteren is a második legjobb időt futotta újabb egyéni csúccsal (43,38). Az ugróknál Boros Dorka ötösugrásban ért el egyéni csúcsot és meglepetésre ezüstérmet. Távolugrásban a hatodik lett az erős mezőnyben, míg 300 méteren klubtársa mögött lett harmadik. Az U14-es korosztály most mutatkozott be az egyéni versenyeken. A sportiskolások ráadásul mind 12 évesek voltak, tehát egy évvel fiatalabbak ellenfeleiknél. Így még értékesebb a részükről megszerzett két érem és több döntős hely. Horváth Hanna ötösugrásban, Horváth Áron 80 méteren lett bronzérmes. A döntőkben Horváth Áron távolugrásban negyedik, Gyenesei István 300 méteren ötödik, a súlylökésben Fajtai Dorka hatodik lett. A második régiós elődöntő júniusban Pécsen lesz. 

Ezeket olvasta már?