2021. 04. 18., vasárnap, 08:28
Az alsóházi rájátszás 3. fordulójában 71-57-re nyert a kecskeméti alakulat a Kaposvár Arénában.
Jó formában várhatta az összecsapást a Kecskemét, amely előző két meccsét megnyerte, a KKK ellenben épp vereséget szenvedett utolsó két mérkőzésén. Nem javította az esélyüket az sem, hogy nem jött rendbe az amerikai Jeff Allen saroksérülése, így nem tudott pályára lépni a két tartósan sérült Hock Gergő és Révész Ádám mellett. Kecskeméti oldalon Marko Djeraszimovics hagyta ki a találkozót.
Wittmann Krisztián szerzett vezetést az alföldieknek a találkozó elején, de két Hendlein találat a hazaiakat juttatta vezetéshez ezután. Morris Curry jól hozta helyzetbe társait a támadásoknál, a szerzett labdákból pedig újabb ziccereket értékesítettek a kaposváriak. Dramicsanyin révén zárkózott a Kecskemét, ráadásul a somogyiak valamennyi távoli kísérletüket elhibázták.
A második negyed elején Rivers törte meg ezt a rossz sorozatot, Miliszavljevics pedig növelni tudta a különbséget. Jaramaz két triplája tartotta versenyben a vendégeket, Karahodzsics zsákolásával pedig már újra ők vezettek. Dramicsanyin hármasa után Lazics edzőnek már időt kellett kérni, hiszen 28-23-ra elléptek az alföldiek a gyengén dobó hazaiakkal szemben.
Rivers-duplával rajtolt a Kaposvár a harmadik negyedben, aki a remekül osztogató Curry passzát váltotta pontokra. Jaramaz triplája azonban nem engedte közelebb a kaposváriakat, akik elszántan, de nagyon pontatlanul dobva harcoltak az egyenlítésért. A záró szakasz előtt Dramicsanyin 3+1-es akciójával és Jaramaz ziccerével a legnagyobb különbség alakult ki (47-55) a mérkőző felek közt. A sorra kihagyott kaposvári triplákat rendre megbosszulták a túloldalon, így nem volt meglepetés, hogy a vendégek nyerték a találkozót.
Kaposvári KK–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 57–71 (14–14, 15–16, 18–25, 10–16) |
Tippmix NB I. A csoport, alsóházi rájátszás, 3. forduló |
Kaposvári KK: M. Curry (10), Krnjajszki (4), Rivers (18/3), Bogdán (-), Hendlein (14). Csere: Miliszavljevics (5), Baki (4), Plézer (2). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Szőke Balázs, Filipovics Gordan. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Wittmann (12/3), Thomas (12/3), Jaramaz (13/9), Kucsera (4), Karahodzsics (6). Csere: Fazekas (6), Dramicsanin (11/6), Lukács (7/3), Körmendi (-). Vezetőedző: Váradi Kornél. |