2021. 04. 15., csütörtök, 09:58
A kaposváriaknál ezúttal Jeff Allen hagyta ki a meccset sérülés miatt, de így is végig harcban voltak a győzelemért. A vége 98-90 lett a ZTE-nek.
Erőltetett menetet kezdett a kaposvári együttes a szerda esti zalai fellépéssel, hiszen tizennyolc nap alatt hat összecsapást is vívnak Hendleinék. Az alapszakasz során fölényes, 103-69-es somogyi győzelem született a zalai megyeszékhelyen, de ezúttal kiélezettebb mérkőzésre számítottak a felek. A kaposváriak továbbra is a sérült Révész Ádám és Hock Gergő mellett a lábát fájlaló amerikai Jeff Allen nélkül álltak fel. Visszatérhetett ugyanakkor a legutóbbi, kecskemétiek elleni meccset kihagyó Morris Curry. A zalaiaknál Simon Kristóf, valamint Montae Glenn hiányzott. Sekou Wiggsre viszont számíthatott Heinrich Róbert vezetőedző.
Az első kaposvári pontokat a kezdőként pályára lépő Bogdán Benedek szerezte, majd Rivers volt eredményes. Légiósai révén fordított a ZTE, öt perc után pedig alacsonyabb szerkezetre váltottak a somogyiak. Duren kiváló dobóformát mutatott, de a legjobbkor talált be Curry és Miliszavljevics kaposvári oldalon.
A zalaiak által egy ponttal megnyert első negyedet követően két gyors Hendlein-találat következett, Miliszavljevics ziccere után pedig már időt is kért Heinrich Róbert. Utána át is vették a vezetést a hazaiak és a félidő végéig négy pontos előnyhöz jutottak a több dobást rontó somogyiakkal szemben.
A folytatásban eleinte a hazaiak akarata érvényesült, de a somogyiak javuló védekezéssel 56-56-nál egyenlítettek. A negyedet ugyan megnyerték a vendégek, de a záró szakasz 69-68-as állásról indult.
Felváltva estek a kosarak, egyik csapat sem tudta leszakítani riválisát. Hat perccel a vége előtt Lazics edzőnek kellett újabb időt kérnie, mert a szellősebbé váló védekezés miatt öt pontra nőtt csapata hátránya. A végjátékban ezt már nem sikerült ledolgozni, így a zalaiak örülhettek a győzelemnek.
A Kaposvári KK jelenleg tizedik helyen áll a tabellán, és az együttes legközelebb szombaton a Kecskeméttel játszik, hazai pályán.
Zalakerámia ZTE KK–Kaposvári KK 98–90 (24–23, 22–19, 23–26, 29–22) |
Tipppmix NB I. A csoport, playout, 2. forduló |
Zalakerámia ZTE KK: Duren (29/9), Donaldson (11/3), Polster (-), Szabó Zs. (20/6), Vuko (17/6). Csere: Wiggs (19/3), Bonifert (-), Völgyi (2), Antóni (-). Vezetőedző: Heinrich Róbert. Kaposvári KK: M. Curry (18/3), Krnjajszki (13/3), Rivers (26/6), Bogdán (3), Hendlein (6), Csere: Miliszavljevics (24/12), Plézer (-), Baki (-). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Szőke Balázs, Filipovics Gordan. |