Vereséget szenvedtek a KASI junior kosarasai a Soprontól

2021. 04. 14., szerda, 10:19

Újabb mérkőzéssel folytatta szereplését a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola együttese a Kiemelt Junior Kosárlabda-bajnokság rájátszásában.

A piros csoport összecsapásán hat ponttal volt jobb a vendég Soproni Kosárlabda Akadémia A együttese.

– A rájátszás utolsó fordulójában a tabellán közvetlen előttünk álló Sopron csapatát fogadtuk – tájékoztatott Szőke Balázs, a sportiskolások edzője a meccset követően.

 – A győzelem megszerzése mellett a gyakorlás is célunk volt. Ez az erőpróba az utolsó “éles„ gyakorlási lehetőség volt egyben a keresztjátékra, amelyen szeretnék kiharcolni az “A” döntőn való részvételt. Jól kezdtük a mérkőzést, próbáltunk a megszerzett lepattanók után gyorsan támadni, és könnyű kosarakat szerezni, amelyet – néhány eladott labda ellenére – jól megoldottunk.

– A második negyedre rendezte sorait a vendég csapat és kiegyenlített. Sajnos ebben a periódusban nagy hibákat vétettünk a védő térfelünkön, amit ezen a szinten azonnal büntetnek – folytatta Szőke Balázs. – A félidőre a támadásban extrát hozó Paár Márk pontjaival négypontos előnnyel várhattuk a folytatást.

­– A harmadik etapban kiegyenlített játék folyt a pályán, azonban a negyed utolsó percei a soproniaknak sikerült jobban, és a vezetést is átvették – tekintett vissza a KASI edzője. – Az utolsó tíz perc is nagy csatát hozott, a negyed derekára 10 pontos hátrányba kerültünk, de sikerült vissza kapaszkodnunk. Egy perc volt hátra a mérkőzésből, egy pontos soproni vezetést mutatott az eredményjelző. Sajnos ezután háromszor adtuk el a labdát egymást követően. A vendégek pontos dobásokkal kihasználták ezt, és megszerezték a győzelmet, melyhez gratulálunk.

– Sajnos, ismét nagyon magas volt az eladott labdáink száma (23), illetve nagyon gyengén dobtunk távolról (12 %). Ezekben a mutatókban muszáj lesz jobban teljesítenünk a keresztjátékban, akkor elérhetjük célunkat – zárta az értékelést Szüke Balázs.

Kaposvári Sportközpont és Sportiskola–Soproni Sportiskola KA/A 71–77 (22–12, 18–24, 13–21, 18–20)
KASI: Paár M. (36/6), Vajda L. (3), Cohill E. (13), Antalics D. (7), Győr B. (6). Csere: Polotár B. (6), Karabulut T. (-), Lévai A. (-). Edző: Szőke Balázs, Fodor Dénes.

Ezeket olvasta már?