2021. 04. 09., péntek, 11:24
Akárcsak a férfi röplabda bajnoki döntő első mérkőzésén – és a szintén fővárosi kupadöntőben –, a Kaposvár Arénában is játszma nélkül maradt a Fino-Kaposvár. Ez azt jelenti, hogy a hétvégén, szombaton délután története első bajnoki címét ünnepelheti majd a Kőér utcai otthonában a Pénzügyőr.
A bajnoki döntő második kaposvári összecsapásán a házigazdák játékosa, Bögöly Gábor szerezte az első pontot, azonban a hazaiak nem sokáig örülhettek: gyorsan átvette a vezetést a Pénzügyőr, s egyre csak nőtt a különbség a két együttes között. Egyszer ugyan sikerült felzárkózni a nyitó játékrész első felében két pontnyira (11–13), ez azonban fel is emésztette a Fino erejét. Ruben Wolochin mester még az első játszma hajrájában a kispadra ültette a csapatkapitányt, Keen Cameront, valamint az orosz centert, Ilia Makarovot; a helyükre Iván Gergő és a marokkói Hamza Ouyachi érkezett. A másik oldalon ugyanakkor az ex-kaposvári Kovács Zoltán tarthatatlan volt; az első felvonásban nyolc ponttal keserítette meg az életünket.
A második játékrészre nem érdemes sok szót csépelni. Elég legyen annyi, hogy a roppant magabiztosan játszó Pénzügyőr mondhatni kiütötte kaposvári ellenfelét. Ebben a játszmában a brazil Reffatti Da Costa Willian megmozdulásai keltettek általános riadalmat.
A harmadik, utolsó felvonásban eleinte felváltva születtek a pontok, majd meglódult a Pénzügyőr. A második játszmában Keen, a harmadikban pedig Makarov is vissza jött a pályára, a házigazda kaposváriak pedig keményen tapadtak fővárosi ellenfelükre. Többször is volt, amikor csak egyetlen pont választotta el a küzdő feleket, ám az igazsághoz tartozik, hogy rendre a Pénzügyőrnél volt az előny. Már 24–21 arányú vendégvezetést mutatott az eredményjelző, amikor hatalmas küzdelemben sikerült egyenlíteni. Ezután is még a vendég fővárosiaknak volt játszma- és mérkőzéslabdájuk, s végül az ötödiket győzelemre váltották 71 percnyi játék után.
Az első bajnoki döntőhöz hasonlóan a második aranytalálkozón is végig hét játékos szerepelt a Pénzügyőrben. Pontosan és hatásosan nyitottak, tökéletes volt a nyitásfogadásuk és első rangú a mezőny munkájuk; egyszerűen nem volt gyenge pontjuk. A brazil Da Silva Santos Pedro Luiz a Kaposvár Arénában is bizonyította, hogy a világ legjobbjai közül érkezett januárban Magyarországra.
A házigazda Fino-Kaposvár két legtermékenyebb játékosa az első fővárosi találkozóhoz hasonlóan most is az orosz légiós Vitalij Melnikov és Horváth Kristóf volt, akik ketten együtt 23 pontot szorgoskodtak össze. A többiek erejéből csupán 15 pontra futotta...
A harmadik mérkőzést nem vasárnap 19 órakor, hanem egy nappal korábban, szombaton 15.45 órakor játsszák majd Budapesten a Pénzügyőr Kőér utcai sportcsarnokában. A házigazdák akkor feltehetik az i-re azt a bizonyos pontot, azaz történetük első bajnoki címét ünnepelhetik majd. A látottak alapján nagyon nagy csodának kellene ahhoz történnie, hogy ez ne így történjen.
Fino-Kaposvár–Bp. LV Sport Pénzügyőr SE 0–3 (–20, –15, –25)
Kaposvár Aréna (zárt kapuk mögött). Vezette: Szabó P., Horváth M.
Fino-Kaposvár: Keen (–), Bögöly (5), Makarov (3), Melnikov (13), Horváth K. (10), Veletsky (4). Csere Bozóki Bence (liberó), Ouyachi (3), Iván G. (–). Kiss M. (–). Vezetőedző: Ruben Wolochin. Edző: Demeter András György.
Bp. LV Sport Pénzügyőr SE: Magyar B. (2), Reffatti (14), Pedro (10), Kovács Z. (14), Kiss D. (5), Rása (8). Csere: Feliciano (liberó). Vezetőedző: Jókay Zoltán. Edző: Weczera Csaba.
A mérkőzés alakulása.
- 1. játszma: 3–5, 7–10, 7–12, 11–13, 11–15, 15–20, 19–24, 20–25 (21 perc).
- 2. játszma: 0–3, 2–5, 5–10, 6–11, 6–15, 10–20, 15–25 (22 perc).
- 3. játszma: 2–2, 2–5, 4–5, 8–10, 12–15, 15–16, 18–20, 21–24, 24–24, 24–25, 25–27 (28 perc).