2021. 04. 05., hétfő, 19:16
Tizenhét egyéni érmet szereztek a kaposvári úszók, és emellett a váltókkal is dobogóra állhattak jónéhányan.
Negyvenedik alkalommal rendezte meg a DKSE Úszó Szakosztálya az Arany Üst elnevezésű korosztályos úszóversenyt. A verseny nagy múltra tekint vissza, ahol mindig erős mezőny, köztük sok külföldi csapat és korosztályos válogatott szokta megmérettetni magát. Sajnos a koronavírus-járvány miatt a külföldi korosztályos válogatottak távol maradtak.
Ennek ellenére a Magyar Úszó Szövetség a Héraklész válogatott versenyzőknek biztosította az indulást a Magyar Válogatott színeiben. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola Úszó Szakosztályából két versenyző is meghívást kapott a nemzeti csapatba. Kováts Alex és Király Dániel az egyéni és váltó számokban egyaránt méltón képviselte a kaposvári szakosztály színeit a válogatott tagjaiként.
A sportiskolából kilenc úszó szállt medencébe. A KASI-s sportolók nagyszerű cikluszárást tudhatnak maguk mögött, mert aki tudott készülni, az nagyon szépen szerepelt. Akinek a járványhelyzet miatt voltak nehézségei, azok is szépen helytálltak.
A KASI versenyzőin 41 egyéni számban tudtak döntőt úszni és 32 egyéni csúcsot tudtak megdönteni. A kaposvári versenyzők 17 egyéni érmet szereztek, melyből két arany, hét ezüst-, és nyolc bronz.
A váltó versenyben is szépen helytálltak, hiszen a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola csapatai mindig fiatalabbakkal szemben állt rajtkőre, de így is sikerült két bronzérmet szerezniük, illetve a magyar málogatott váltóit is erősítették kasis úszók, nekik három aranyéremben volt szerepük.
A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola dobogós eredményei:
Király Flóra – 100 m gyors: 1., 800 m gyors: ...3., 200 m gyors: ...2., 400 m gyors: ...2., 100 m pillangó ...3.
Kováts Alex – 200 m hát: 1., 200 m vegyes: ...2., 100 m hát: ...3., 400 m vegyes: ...2.
Kakuk Koppány – 200 m gyors: ...2., 200 m vegyes: ...3., 400 m gyors: ...2., 400 m vegyes: ...3., 100 m gyors: ...2.
Pálca-Juhász Emese – 200 m gyors: ...3., 100 m gyors: ...3.
Marton Kitti – 400 m vegyes: ...3.
4x100 vegyes váltó:
Magyar Válogatott tagjaként Kováts Alex 1.
4x100 gyorsváltó:
Magyar Válogatott tagjaként Kováts Alex és Király Dániel 1.
4x200 gyorsváltó:
Magyar Válogatott tagjaként Kováts Alex és Király Dániel 1.
Kaposvári Sportközpont és Sportiskola lány váltó (Marton Kitti – Király Flóra – Szántó – Pálca-Juhász Emese) 1.
Kaposvári Sportközpont és Sportiskola fiú váltó (Korvicska Péter – Kakuk Koppány – Bögözi Hunor – Sárközi Szabolcs) 1.