2021. 03. 11., csütörtök, 16:35
A Kapos Extra e heti beszélgetőpartnere a Kaposvári Kosárlabda Klub vezetőedzője volt, aki mesélt játékos-pályafutásáról és azt is elárulta, van esély rá, hogy jövőre is a csapatnál maradjon.
Egy hosszabb, szurkoló-szomorító időszak után ismét felszökőben a kosárlabda-láz Kaposváron! A KKK legénysége az elmúlt hetekben bravúros hazai és idegenbeli sikerekkel örvendeztette meg híveit, és eljutottunk oda, hogy a fiúk már nem hátrafelé, hanem előre figyelnek a tabellán. A győzelmek kovácsa az 58 esztendős Nikola Lazics, aki a szezon közben vette át a szakmai munka irányítását. A tapasztalt edző még játékosként került Magyarországra a kilencvenes években, azóta pedig a kispadon is nagyot alakított.
– Annak idején, Jugoszláviában, a Vojvodina tagjaként még a sportág nagy klasszisai ellen is kosárlabdázhattam, és kivételes élmény volt minden egyes mérkőzés – kezdte a beszélgetést Nikola Lazics, a Kaposvári KK vezetőedzője. – Olyan csapatok ellen játszottunk, mint a Partizan, a Crvena Zvezda, a Jugoplastika vagy a Cibona. Olyan ellenfelekkel szemben léptünk pályára, mint Drazsen Petrovics, Divac, Paszpalj, Djordjevics, Danilovics, Kukoc, vagy Radja. Akkor csak az amerikai profi bajnokság volt erősebb ennél a ligánál. Volt olyan év, amikor mind a három európai kupasorozatot jugoszláv csapat nyerte, úgy, hogy több rivális gárdájában már külföldiek is játszottak. Nálunk nem voltak légiósok, ráadásul volt egy szabály, mely szerint csak 28 év feletti kosárlabdázók igazolhattak Jugoszláviából külföldre. Nem mellesleg, akkor a legjobb edzők is ott dolgoztak.
– 1993-ban került hazánkba, a Zalaegerszeg játékosaként. Milyen emlékeket őriz az első évről?
– Egy kiváló gárdához kerültem, és a bajnoki döntőig jutottunk, ahol vezettünk is 2–0-ra, ám végül 3–2-es vereséget szenvedtünk a Honvédtól. A mai napig fájó kudarc ez. Játszottunk a Szuper Ligában is, szlovén, szlovák és cseh csapatok ellen. A döntőt az Olimpija Ljubljana ellen vívtuk, és ugyan kikaptunk, de a nemzetközi porondon sem vallottunk szégyent.
– A pályafutása befejezését követően edző lett. Hazánkban a 2000/2001-es szezonban, éppen a zalaegerszegiek kispadján mutatkozott be trénerként, és a negyeddöntőben a Kaposvár volt az ellenfelük...
– Remek csapata volt akkor a Kaposvárnak. A negyeddöntő első meccsén kikaptunk tőlük, aztán nyertünk otthon. A harmadik találkozón húsz ponttal is vezettünk Kaposváron, de jött egy hétperces, emlékezetes hajrá Halimicséktől, és végül vesztesen hagytuk el a csarnokot. Utána otthon is vereséget szenvedtünk. A kaposváriakat pedig utána már nem lehetett megállítani, hiszen egészen a bajnoki aranyéremig meneteltek.
– Ezután hazájában, a Vojvodinával a négy közé jutott a bajnokságban. Hogy ismerték el az eredményeit?
– Akkor a legjobb öt edző egyike voltam Szerbiában, és szakmai továbbképzéssel jutalmazott bennünket a szövetség. Két-két hetet tölthettünk az Egyesült Államokban. San Antonióban és a North Carolina Egyetemen figyelhettünk meg, miként dolgoznak az amerikai edzők. Ez akkor a legjobb NBA és a legkiválóbb egyetemi bajnoki csapat műhelye volt, tehát tényleg a legjobbaktól tanulhattuk a szakmát. Nagyon hasznos időszak volt, és nagy élmény is egyben.
– A folytatásban több magyar klubnál is eredményesen dolgozott, kisebb költségvetésű együttesekkel is maradandót alkotott. Hogy került ezek után Kaposvárra?
– Szeretem a kihívásokat… Nem sokat gondolkodtam a döntés előtt. Korábban Szegeden és Veszprémben is voltam már ilyen szituációban. A sok vereség után látszott, hogy nincs önbizalmuk a kaposvári játékosoknak. Egy kicsit beszélgettünk, másképp edzettünk. Minden edzőnek van saját stílusa, nekem a csapatjáték volt a legfontosabb. Ez egy közösségi játék, nem csak az egyéneké. Ez volt az első dolog, amit már játékosként megtanultam odahaza. Pontosan tudtam hova jövök: a régi csarnokban a lelkes szurkolók előtt mindig kiváló hangulatú, remek meccseket játszottunk. Tudom, hogy az utóbbi években nem olyanok voltak az eredmények, mint korábban, de most közösen próbálunk meg változtatni ezen. Ha van esélyünk a jobb eredményre, akkor meg kell próbálnunk élni vele.
– Evés közben megjött az étvágy?
– Nem könnyű a sorsolásunk, de nyomás nélkül kell pályára lépnünk. Ha jó kosárlabdát játszunk, nyerési esélyünk is lesz, de azért reálisnak kell maradni.
– Hogy érzi magát Kaposváron?
Nagyon szép város! A vírus miatt ugyan most kevesebbet lehet mozogni, de azért remekül érzem magam.
– Van esély a közös munka folytatására?
– Én nyitott vagyok erre, már megkezdtük a tárgyalásokat a klub vezetőivel.
