Vereséget szenvedett Romániában a Diamant a Challenge Kupa elődöntőjében

2021. 02. 24., szerda, 20:29

A kaposvári együttes nem tudta borítani a papírformát a 2018-ban BL-döntőt, egy évvel később pedig CEV Kupa döntőt játszó román csapat ellen. A diamant a párharc első találkozóját 3-0-ra veszítette el szerdán, Marosvásárhelyen.

Az összecsapás első játszmájában a hazaiakon semmilyen fáradtság nem látszott: bár a kaposváriak bizakodtak, hogy meglepetést okozhatnak, a balázsfalvaiak erőteljes, nagyszerű röplabdával rukkoltak elő és a román Ioana Baciu, illetve a szerb Bojana Cselics vezérletével könnyedén kerültek előnybe.

A második felvonásra összeszedte magát a magyar együttes, 10:5-re is vezetett, ám ezt követően Baciu, valamint a szerb Maja Alekszics pontjaival az Alba Blaj előbb egyenlített (15:15), majd Szasa Nedeljkovics időkérései és cseréje ellenére fordított és megduplázta előnyét.

A harmadik szettben ott folytatták a hazaiak, ahol az előző játékrészben abbahagyták: erőteljes támadójátékuknak nem találta ellenszerét a kaposvári együttes, amely így 63 perc alatt sima vereséget szenvedett.

Visszavágó március 3-án, Kaposváron, a döntőbe kerüléshez négy szettet kellene nyernie a Diamantnak, úgy, hogy riválisa legfeljebb egyet szerez.

Szasa Nedeljkovics, vezetőedző, 1. MCM-Diamant Kaposvár: – Tanulságos mérkőzésen vagyunk túl. Voltak biztató periódusai a találkozónak, de igazából nem találtunk rá a saját játékunkra. Tisztában vagyunk a balázsfalvai együttes erejével, és biztos vagyok abban, hogy a visszavágón jobb teljesítményt nyújtunk majd. Hosszú utazás vár ránk hazafelé, utána pedig máris adott a következő feladat: a magyar bajnoki negyeddöntő második mérkőzésre szeretném a lehető legjobban felkészíteni a társaságot az MTK ellen.

CSM Volei Alba Blaj – 1. MCM-Diamant Kaposvár 3:0 (13, 18, 16)
Női Challenge Kupa elődöntő, 1. mérkőzés

Ezeket olvasta már?