Visszavágott a KKK az Albának

2021. 02. 06., szombat, 18:49

A hétközi, kétszeri hosszabbításban elszenvedett vereség után Hendleinék a Fehérvár otthonában nyertek szombaton. A hazai bravúrok után így idegenben is elkapott egy bajnokesélyes csapatot a KKK.

Pár napja már összecsaptak a felek, akkor az Alba Fehérvár kétszeres hosszabbítás után tudott nyerni Kaposváron – áll a bb1.hu tudósításában. A hazaiaknál nem állt rendelkezésre Ahmad és Turner sem, míg a vendégeknél az újonnan igazolt Allen még nem léphetett pályára.

Krnjajski belépése után Omenaka már a leszállóágban ütötte el a labdát, így a mérkőzés első pontjait a somogyiak szerezték. Alaposan felkészült a két csapat – mondjuk volt is mintájuk egymásról bőven – közel két percig nem esett kosár. Ezután Davis és Morris Curry is pontosan célzott a triplavonalon túlról, majd Csorvási centerezése után Rivers csinált egy 3+1-es akciót (5-9). Hiába aratta hazai pályán a nagy bravúrokat a Kaposvár, idegenben sem illetődött meg Nikola Lazics csapata, amely elsősorban a jó védekezésének köszönhetően növelte kétszámjegyűre az előnyét az első tíz percben, miközben támadásban is egészen extra dolgokat mutattak, mint például Rivers óriási zsákolása egy betörés után. 12-24.

Továbbra is remek formában játszottak a somogyiak, egyedül Davis próbálta meccsben tartani a hazaiakat, 17-34-nél kért időt Forray Gábor. Vojvoda is elkezdte termelni a pontokat a hazaiaknál, ezzel sikerült is bejönniük tíz alá a fehérváriaknak, amikor négy és fél perc volt vissza a félidőig (30-39). Lazics időkérése megtörte a nagy futást, visszaállította a meggyőző fölényét a KKK a nagyszünetig. 36-51.

Egy 7-0-ás rohammal rögtönk a harmadik negyed elején megadta a második félidő alaphangját a Fehérvár, vendég szempontból a lehető legjobbkor érkezett Miliszavljevics demoralizáló zsákolása (43-53). Tovább nyomott az Alba, beestek a hármasok, a Kaposvár mestere kénytelen volt kis pihenőre hívni a játékosait (49-55). Vojvoda ziccere után már csak kettő volt közte, amikor Morris Curry négy pontot szerzett zsinórban. Ronald Curry betörése után átvette a vezetést a Fehérvár, amit meg is őrzött a felvonás végéig, kiélezetté vált a találkozó. 67-63.

Hamar kiegyenlített a Kaposvár a záró etap elején, sőt, Miliszavljevics egyéni akciója után újra a vendégeknél volt az előny (69-71). Felváltva jöttek a kosarak, egyik fél sem tudott érdemben ellépni, 75-75-ről fordultak az utolsó öt percre a felek. Rivers triplája és Davis közelije után sokáig nem esett kosár, amikor Miliszavljevics küldött a helyére két büntetőt (77-80). Egy jó védekezés után Krnjajski is utat talált a gyűrűig, ám Hearst faulttal együtt is eredményes tudott lenni (80-82). Miliszavljevics újabb faultot harcolt ki, plusz négyről várhatta a végjátékot a Kaposvár. Bár kétszer is visszaszedte a támadólepattanót, nem tudott kosaras szerezni a Fehérvár, miközben Miliszavljevics megint a vonalra állhatott, ahonnan ezúttal sem hibázott (80-86). A maradék harminckét másodpercben már nem tudott fordítani az Alba, amely azt jelentette, hogy a KKK remek támadójátékot bemutatva visszavágott a szerdai vereségért. 82-88.

Alba Fehérvár – Kaposvári KK 82-88 (12-24, 24-27, 31-12, 15-25)
Tippmix NB I. A csoport, 22. forduló

Ezeket olvasta már?