2021. 02. 01., hétfő, 08:45
Piros lapokkal színezett pontot szerzett a Kolorcity Kazincbarcika SC otthonában a Rákóczi FC a Merkantil Bank Liga 22., tavaszi első fordulójában.
Egy kétnapos túrával kezdte a 2021-es bajnoki évet a zöld-fehér csapat, hiszen labdarúgóinkat az ország másik felében, Kazincbarcikán szólították pályára, a nemrég átadott Kolorcity Arénában. A kaposvári együttes kezdőjében a téli szerzemények közül Lakatos Csaba, illetve Zsirai Martin kapott helyet a szakmai stábtól, amely ezúttal is három belső védős hadrendben küldte pályára a srácokat. A találkozó első perceiben több hazai rohamot is át kellett vészelnie a Rákóczi FC-nek, sőt Pogacsics Krisztiánnak két alkalommal bravúrt is be kellett mutatnia. A folytatás már kiegyenlítettebb játékot hozott, de kevés gólszerzési lehetőséget. Leszámítva egy rosszul sikerült hazai beívelést, amely után felső lécről vágódott le a labda. Az első játékrész utolsó percében megfogyatkozott a kaposvári csapat, hiszen Nagy Tamás két percen belül kétszer is besárgult, így a második félidőre már csak tíz emberrel futott ki a Rákóczi.
A folytatás mégis egy ígéretes Szarka Ákos lehetőséggel indult, de támadónk estében a kapu mellé gurított, ami viszont nagyobb gond, hogy ebben bele is sérült, így egy pár perces ápolás után Bartos Julián kapott lehetőséget. A kazincbarcikaiak emberelőnye bő tíz percig tartott csak, hiszen az 58. percben Toma György is megkapta második sárga lapját, így tíz a tíz ellen folytatták a felek. Abban a félórában mind a két fél sokat tett a három pontért, mind a két kapusnak bőven akadt dolga, de egyik fél sem tudta megszerezni a győzelmet. Az lefújáskor így, akárcsak ősszel, döntetlent eredményt mutatott az eredményjelző.
Kolorcity Kazincbarcika SC–Kaposvári Rákóczi FC 0–0
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Pillók (Bede, Bertalan)
Kolorcity Kazincbarcika SC: Horváth L. – Majzik (Tóth B., 87. p.), Dávid Z., Németh T. (Farkas A., 67. p.), Fótyik, Oldal – Tóth-Gábor, Csősz, Toma – Kovac (Korbély, 56. p.), Kovács M. Vezetőedző: Pacsi Bálint
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Ur, Nagy T., Lakatos Cs. (Bíró D., 70. p.) – Nagy J., Balog A., Zsirai, Erdei (Szakály A., 70. p.), Hadaró – Szarka (Bartos, 51. p.), Balázs Zs. (Gál, a szünetben). Vezetőedző: Várhidi Péter
Kiállítva: Toma (58. p.), illetve Nagy T. (45. p.).
Sárga lap: Toma (38. p.), illetve Nagy T. (43. p.), Szakály A. (78. p.)