2021. 01. 27., szerda, 05:07
Négy szettben, 3–1-re verte az 1. MCM-Diamant KNRC a Vasas Óbuda együttesét a Kaposvár Arénában a női röplabda Magyar Kupa elődöntőjének odavágóján.
A Vasas Óbuda együttesét fogadta az 1. MCM-Diamant Kaposvár a női röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A két együttes az Extraliga alapszakaszában egyszer már összecsapott a somogyi megyeszékhelyen, akkor a vendégek örülhettek. A hazaiaknál bemutatkozhatott az ukrán-azerbajdzsáni center Olena Kharchenko, aki a szerb Dubravka Djurics helyére érkezett. A piros-kékek játékoskeretében is történt változás: Jennifer Nogueras elköszönt, s az angyalföldiek a 24 esztendős török feladót, Sila Caliskant igazolták le pótlására, valamint szerződtettek még egy görög centert is, Aikaterina Giotát.
Alaposan állva hagyta ellenfelét a házigazda, mely hamar hatpontos előnyre tett szert, a vendégek azonban Jakub Gluszak időkérése után rendezték soraikat és két egységre felzárkóztak. Óriási, rangadóhoz méltó küzdelem zajlott a pályán, minden egyes labdáért kőkeményen meg kellet dolgozni a feleknek. Szűcs Kinga pimasz ejtésekkel és óriási bombákkal segítette csapatát és a friss igazolás Olena Kharchenko is kitett magáért. A hajrához is kart karba öltve érkezett a két rivális, ám a végét a Diamant bírta jobban, így megnyerte az első szettet.
A második játszma elején alaposan beragadtak a kaposváriak, s ezt az angyalföldiek könyörtelenül kihasználták. Minden hibát azonnal pontra váltottak, s elléptek riválisuktól. Szűcs és Klisura ütéseivel, valamint Kump jó szerváival lopóztak közelebb a somogyiak, de hiába, amikor elérhető közelségbe került az egyenlítés, a Vasas mindig tudott váltani, így behúzta az etapot.
A folytatás aztán már úgy alakult, ahogy azt a hazaiak eltervezték, sorra vezette az MCM a szebbnél szebb támadásait és védekezésben is ellenfele fölé nőtt. Kharchenko toronyként magasodott a háló fölé és a csapatkapitány Király-Tálas is kiosztott egy méretes blokkot. Matics is feliratkozott a pontszerzők közé, mely után már 12 volt közte, a felvonás végére pedig Helics tett pontot.
A negyedik, s mint utóbb kiderült utolsó játékrész a kaposváriakról, pontosabban a védekezésükről szólt. Az angyalföldiek egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a kiváló somogyi blokkokkal, így egyre nagyobb hátrányba kerültek. Kumpék pedig egyre magabiztosabbak lettek támadásban is és meggyőző játékkal zsebeltek be újabb részsikerüket, s ezzel együtt győzelmet is.
Kitűnő húzásnak bizonyult Olena Kharchenko leigazolása, hiszen a kiváló center tizenhét pontot szerzett, úgy hogy nyolcat(!) blokkból szorgoskodott össze. Óriási nyereség lehet a folytatásra az ukrán-azerbajdzsáni röplabdázó, akivel sokkal biztosabbá vált a somogyiak védekezése.
1. MCM-Diamant Kaposvár–Vasas Óbuda 3–1 (23, -22, 12, )
Kaposvár Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Mezőffy, Halász.
1. MCM-Diamant Kaposvár: Bodovics (2), Helics (19), Klisura (15), Kharchenko (17), Király-Tálas (4), Szűcs K. (10). Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Kump (2), Matics (7), Szedmák (-), . Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic.
Vasas Óbuda: Zernovic (11), Giota (4), Gamma (16), Török (17), Strunjak (5), Fábián F. (4). Csere: Juhár D. (libero), Kiss G. (1), Takács D. (1), Caliskan (-), Windisch (1). Vezetőedző: Jakub Gluszak.
A visszavágót február 9-én, kedden 18 órakor rendezik a Vasas otthonában.