Fordított és nyert a Fino Debrecenben

2021. 01. 17., vasárnap, 10:05

Az első szettet elvesztette, mégis négy játszmában győzött a nyeretlen DEAC vendégeként a Kaposvár a férfi röplabda Extraliga szombati mérkőzésén.

A korábbi kaposvári játékossal, Bagics Balázzsal felálló DEAC-hoz látogatott szombaton a Fino Kaposvár. A találkozó elején Hubicska Patrik szerváival meggyűlt a bajuk a somogyiaknak, 10:6-nál időt is kért Ruben Wolochin. A debreceniek közül Fazekas Balázs is egymás után ütötte be a pontokat, de minden hazai játékos valamilyen módon kivette a részét az első szett megnyeréséből.

A bravúros debreceni szereplés azonban eddig tartott. A második felvonásban hamar megnyugtató előnyre tett szert a Fino, és 7:2-re vezettek Horváth Kristófék. Ebben a játékrészben is akadtak fellángolásai a DEAC-nak, de a Kaposvár megérdemelten egalizált.

A harmadik felvonásban egy 4:0-s sorozattal rukkolt elő a Fino, ennek köszönhetően 6:9 állt az eredményjelzőn. Sokáig üldözte riválisát a Debrecen, és az erőfeszítéseik kifizetődtek, ugyanis egyenlítettek (24:24). A végjátékban azonban Horváth Kristóf remeklésével megynerte ezt a szettet is a Kaposvár.

A negyedik játékrész elején vezetett a debreceni alakulat, és később is jól tartották magukat. Ruben Wolochin 19:18-as állásnál próbált nyerő tanácsokat adni a kaposvári játékosoknak. Szavai hatottak, a Fino pedig lezárta az ütközetet.

Bozóki Bencéék legközelebb jövő héten vasárnap a Kazincbarcikával játszanak rangadót a bajnokságban, hazai pályán.

DEAC – Fino Kaposvár 1:3 (18, –17, –24, –21)
Férfi Extraliga

Ezeket olvasta már?