Kikapott Sopronban a KKK

2020. 12. 09., szerda, 10:50

Nagyot küzdött Fekete Ádám csapata, ám a kulcspillanatokban többet hibázott ellenfelénél, így újabb vereséget szenvedett a bajnokságban.

Nehéz helyzetben várhatta a soproni találkozót a kaposvári alakulat, hiszen a sportorvosi engedélyre váró Puska Bence mellett Hock Gerő sem állhatott Fekete Ádám vezetőedző rendelkezésére – kezdte tudósítását a delfinek.hu. Utóbbi játékos a korábban műtött térdével bajlódott az elmúlt hetekben. Komoly fájdalmai ellenére eddig vállalta az edzéseket és a mérkőzéseket, de végül nem kerülhette el a gyógykezelést. Miután mindkét fiatalra vonatkozik az U23-as szabály a kiesők helyére az U20-as csapatból kellett kiegészíteni a keretet.

Jól kezdtek a vendégek, bár a hazaiaknál volt az előny nem engedte leszakítani magát a 16–16-nál Jukic egyenlített a hatodik percben, Rivers második triplájával pedig a vezetést is átvették a somogyiak. Egyik oldalon sem volt acélos a védekezés, mutatta ezt a negyed 30–26-os végeredménye is.

Az elmúlt szezont még épp a soproniaknál töltő Rivers hibátlan dobószázalékkal termelte pontjait a somogyiaknál, nem is nézte ezt sokáig a hazaiak trénere. Időkérése után Boriszov két triplája javított csapata helyzetén. Ekkor Fekete Ádámnak akadt mondanivalója, ám Jogelát ezt követően sem tudták tartani a vendégek. Az ő vezetésével már tíz pont feletti előnyt kovácsoltak a soproniak, de Curry és Rivers újabb triplákkal jelentkezett.

A nagyszünetet követően Hendlein ziccerével és Krnjajszki hármasával vette üldözőbe a Sopront a Kaposvári KK, de a védekezés továbbra sem volt elég hatékony a somogyi oldalon. Ráadásul kétszer annyi lepattanót szedtek Bagóék, így több akciót is vezethettek. A tíz pont körüli különbség állandósult a fele közt, így klasszis teljesítményt nyújtó Boriszov vezette Sopron kezdhette nyugodtabban a negyedik negyedet.

Curry próbált új lendületet adni kosaraival, de azonnal jött a hazai időkérés. Nagy erőfeszítéseket tettek a kaposváriak a hátrány lefaragására, de kulcspillanatokban hibáztak, így nem kerülhették el az újabb vereséget. A KKK legközelebb szombaton a Zalaegerszeg ellen lép pályára, hazai környezetben.

NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokság
Sopron KC–Kaposvári KK 97–86 (30–26, 25–19, 21–21, 21–20)

Ezeket olvasta már?