Kikapott a Kaposvári KK idegenben

2020. 10. 18., vasárnap, 16:15

Végig dominált a hazai terepen játszó körmendi csapat.

Az Egis Körmend három meghatározó játékosát nélkülözve fogadta a kaposváriakat a 15. fordulóból előrehozott találkozón.

Íme a meccs rövid összefoglalója a BB1.hu szemével:

Thames 2+1-es akciójával indult a meccs, majd Mócsán dobott be egy hármast. Kemény védekezéssel kezdtek a körmendiek, kétszer is eladott labdába hajszolták bele a kaposváriakat. Takács büntetőjével és Mócsán közelijével már 9-0 volt az állás, aztán végül Rivers saroktriplájával megszületett a Kaposvár első kosara, de Mócsán azonnal válaszolt, sőt, Thames is begyalogolt a gyűrűig, 13-3-nál kért időt Fekete Ádám. Rivers szépen fordult le az emberéről, Takács volt sikeres a túloldalon. Durázi egy labdaszerzést követően állhatott a vonalra, de mindkettőt kihagyta. Thames viszont jól célzott, míg a kék-fehéreknél Miliszavljevics szállt be jól a kispadról (17-7). Krnjajski két egymást követő ziccerével feljött hatra a somogyi alakulat, viszont Mosley betörését nem tudták kivédeni (19-11). Hendlein faulttal együtt is be tudta küzdeni a gyűrűbe a labdát és a szabaddobása is bement. A vendégek csapatkapitánya még kettőt hozzátett, ezúttal Némethtől érkezett gyors reakció a hazaiaktól. Az utolsó támadást a Kaposvár vezethette, amelynek a végén Krnjajski tört be sikeresen, a negyed végére abszolút visszajött a meccsbe a KKK. 23-18.

A második felvonás Németh duplájával indult, majd Thames csinált egy szép visszalépős tempót. Kisebb kosárcsend után Mócsán törte meg a rossz szériát, amivel újra kétszámjegyű volt a különbség, kisvártatva pedig Ziga Mravljak hívta magához az övéit. Baki lépett be az üres területre, két pont volt a jutalma, de Thamesnek erre is volt válasza, szinte lehetetlen helyzetből talált be távolról. Egy labdaszerzést követően Mócsán volt a középpontban, aztán Durázi zsákolt egyet, mínusz tizenhatnál kért időt Fekete Ádám (36-20). Jukic iratkozott fel a pontszerzők közé egy büntetővel, viszont megint volt válasz a hazai oldalról, mégpedig egy Williams tripla. Curry is az első kosarát szerezte, aztán gyorsan egy hármast is hozzátett. Balogh maradt higgadt, majd Rivers trojkája esett be. Thames kettőből kettőt küldött a helyére a vonal mögül, aztán Williams célzott jól. Miliszavljevics első kísérlete ment csak be a vonal mögül, majd újfent Thames lépett elő, sőt, a félidő végén még egy dudaszós triplát is elsüllyesztett. 51-29.

Durázi erőszakos megoldása után a piros-feketék nyitották meg a pontszerzést a fordulás után, Rivers triplája érkezett a túloldalon. Egy újabb vendég eladott labdát követően Mócsán állt bele egy hármasba, majd Takács kísérlete is jó volt. Hendlein kozmetikázott az eredményen, aztán Sinovec is megszerezte az első kosarát. Durázi közelije és Sinovec két büntetője következett, majd Takács hármasa is bement. Rivers a vonal mögül célzott pontosan, de megint könnyedén alakított ki üres dobóhelyzetet a Körmend. Egy Sinovec tripla és egy Williems dupla is a helyére ment, sőt, utóbbi újabb kosarával már 71-44 volt az állás. Rivers kosarával és Jukic büntetőivel jött közelebb a Kaposvár, majd ismét Rivers tolta meg a somogyiak szekerét (71-50). Curry hármasával bejött húsz alá a kék-fehér mezes csapat, Hendlein közelijével pedig már tizenhat volt közte. Mosley betörése a legjobbkor érkezett hazai szempontból, egy 11-0-ás futást állított meg ezzel, ami egyébként a negyed utolsó momentuma is volt. 73-55.

A záró etap Duzári távolijával indult, Miliszavljevics válaszolt a sarokból. Williams találta üresen magát a festékben, majd Hendlein lépett be. Williams tett vissza egy támadólepattanót, amire Miliszavljevics kosara érkezett. Thames könnyen verte meg az emberét, aztán Mosley is sikeres volt, kaposvári időkérés érkezett. Mócsán triplája beesett, ahogy Rivers kísérlete is jó volt és Miliszavljevics betörése is eredményesre sikerült. Egy újabb vendég eladott labda után Takács zsákolt, aztán Mosley is hasonlóképp fejezte be a körmendi támadást. Ezzel összességében be is igazolódott, amit már a második negyed után sejteni lehetett, az Egis Körmend szinte végig dominálva győzte le a kissé enerváltan kosárlabdázó Kaposvárt. 93-72.

Egis Körmend - Kaposvári KK 93-72 (23-18, 28-11, 22-26, 20-17)

Bajnokság, 15. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Földházi T., Török R., dr.Mészáros B.

Körmend: Takács 11/6, Thames 21/6, Mócsán 17/9, Williams 16/6, Durázi 10/3. Csere: Németh 4, Martinez -, Érsek -, Balogh 4, Mosley 10, Kenéz -, Kiss -.

Kaposvár: Krnjajski 8, Curry 7/6, Rivers 20/12, Hendlein 11, Jukic 5. Csere: Hock -, Miliszavljevics 11/3, Sinovec 8/6, Baki 2.

Ezeket olvasta már?